
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
A komlói férfi egykor az utcán élt. Zoltán nehéz munkával küzdötte fel magát, lett állása és már lakást is bérel. Most minden veszélybe került ismét. Egyik napról a másikra munkanélküli lett, ezért nem tudja, hogy miből fogja tudni kifizetni a lakásának bérleti díját.
Nehéz évek vannak Forgács Zoltán háta mögött. Gyermekotthonban nevelkedett állami gondoskodásban. Élete során hosszú éveket töltött az utcán, de sosem adta fel. Kemény munkával kitört a hajléktalan sorból. Egyetlen hű társa a bajban Letti a németjuhász volt, akit kikötve a szőlőhegyen talált. Megmentette, azóta az életük összekovácsolódott. Zoltán számára mindig Letti volt a legfontosabb. Bármennyire is mélyponton volt a kutya érdekeit tartotta szem előtt. Letti soha semmiben sem szenvedett hiányt.
Az egykor hajléktalanként élő Zoltán élete a sorkatonai szolgálat előtt változott meg. Az orvosi vizsgálaton derült fény rá, hogy izomsorvadásban szenved. Azóta állni és járni is nehezen tud, ami a munkavállalást is megnehezíti a számára. De keményen küzdött, talált magának munkahelyet, és lakást is. Úgy tűnt élete révbe ért. Azonban egyik napról a másikra minden összedőlt mint a kártyavár.
Először kényszerszabadságra küldtek a munkahelyemen, majd október 31-én kirúgtak. Azt mondták, hogy nem tudtak velem együtt dolgozni, de igazából nem indokolták meg. A papírokat majd kipostázzák a lakcímemre
– mondja kétségbeesetten Zoltán, aki nem tudja, hogy mi tévő legyen.
Ha nincs munkahelyem és fizetésem, akkor a lakást sem fogom tudni tovább fizetni és Lettivel az utcára kerülünk megint
– folytatja elcsukló hangon a komlói férfi, aki már hajléktalanként sok mindenen keresztül ment, és tudja, hogy mi várna rájuk az utcán. Ezért Zoltán mindenképpen el szeretné kerülni, a hajléktalanságot. Folyamatosan állást keres, de az ő egészségügyi állapota nagyon behatárolja, hogy milyen munkát tud elvégezni.
Az emberek segítségét szeretném kérni. Ha tud valaki munkahelyet számomra az szóljon, mert dolgozni szeretnék. Rehabilitációs munka az ami leginkább a testhezálló, de a könnyű fizikai munkát is el tudom végezni. Szívesen végeznék csomagolói vagy ülő munkát. De azon is gondolkodtam, hogy elvégeznék egy tanfolyamot, hogy biztonsági őr lehessek
– mesél Zoltán a terveiről, aki nagyon bízik benne, hogy záros határidőn belül ismét el tud helyezkedni és nem fogja az utcán végezni ismét.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.