„Eldobta a családja” – Hajléktalanként él Józsefvárosban a 13 éves Kevin

Napok óta hangos az internet attól, hogy egy gyerek Józsefváros utcáin él, a kerületiek jól ismerik és gyakorlatilag eltartják őt. A Metropol megtalálta a fiút, kiderült, milyen nehéz sors jutott neki.



Megosztás
Szerző: Erdei Róbert Arnold
Létrehozva: 2024.08.27.
Módosítva: 2024.08.28.
hajléktalan józsefváros csöves utca kisfiú

Józsefváros utcáin él egy gyerek, segítsetek neki - jelent meg az interneten. A "nyóckerben" élők már jól ismerik őt, azt mondják, nappal az utcákat rója, éjszakánként pedig egy kapualjban, matracon húzza meg magát. Kevin korát senki sem tudja pontosan, ahogyan azt sem, hol ver tanyát. A fiú titkolja, hogy pontosan hol szokott aludni és az igazi neve sem biztos – csak egy: nem akar visszajutni a gyermekotthonba, ezért inkább a hajléktalan létet választotta.

Kevin szörnyű körülmények között él, mégis mosolyog /
"Ha kell, megvédem magam" - mutatja a fiú a muszkliját. Milyen felnőtt lesz így belőle? / Fotó: Metropol

„A szívem megszakadt!”

A józsefvárosiak sajnálják, hogy ilyen szörnyű körülmények között látják a fiút. A hajléktalan gyereket korán elgáncsolta az élet: augusztus végén rengeteg Facebook-poszt jelent meg a fiúról, hogy mentsék meg őt. „Szemtanúja voltam egy dolognak, a szívem megszakadt. Egy 13 éves kisgyerek az utcán van! Pár dologban tudtam neki segíteni, élelmiszert vásároltam neki. Ha a gyereketek kinőtte a ruháját és a cipőjét, kérlek, adjátok oda neki. Segítsetek!” - kérlelte zokogó emojikkal egy kerületi lakos, aki szerint a fiú többnyire a Mátyás tér környékén tanyázik. A férfi bejegyzésére sokan írták, hogy ismerik a hajléktalan fiút és segítettek már neki. 

A Metropol stábja elment a Mátyás tér környékére, hogy kiderítse: a fiú tényleg ott él-e. Hamar kiderült, hogy a Mátyás tér környékén élők jószerével „örökbe fogadták” a gyereket. Mindenki máshogy veszi ki a részét a megsegítésében: ki étellel, ki ruhával, ki pedig pénzzel támogatja őt.

A környező boltokban és több társasházban is ismerik a hajléktalan fiút. 

Én arrafelé lakom, ahol ő szokott járkálni, egy éve már biztos a környéken van. Hajnali egy-két óra felé általában kint vagyok és mindig odajön hozzám. Adok neki kaját, ruhát, kis aprót. Nekünk azt mondta, hogy elszökött az egyik egri gyermekotthonból

– mesélte a 19 éves Péter. Ő és egy, a neve elhallgatását kérő, a térnél dolgozó nő is azt mondja: a fiúnak viharos volt az előélete, mostanában pedig rosszarcúak közé keveredhetett.

 „Öt percet tudtam vele beszélni, nagyon jószívű, okos kisgyerek! Akkor mondta, hogy a családja eldobta. Itt szokott bandázni vagy 15 csövessel, sajnos drogoznak és a fiút is behúzhatták...” - panaszolta szomorúan a 30 éves nő.

„Elszöktem tőlük!”

A Metropol megtalálta a hajléktalanként élő gyereket. Az egyik közeli utcában sétált, amikor megszólítottuk. Egy társasházból jött ki épp, ahol menedékre lelt a hőség elől. „Fent voltam a haveroknál” – újságolta vidáman a fiú. Az utcán szörnyű körülmények között él, ám mégis mindig mosolyog. 

Pénzzel, kajával, mindenben segítenek errefelé nekem. Adtak már ruhát és cipőt is

– tette hozzá Kevin. Így mutatkozott be és mindenki így ismeri, de hogy valóban ez-e a valódi neve vagy a híres Reszkessetek, betörők! című film kis csavargójáról nevezte el magát, az nem derült ki, hiszen iratok nincsenek nála.

A fiatal hajléktalan két éve lehet az utcán /
A gyerek azt állítja: már két éve csövezik az utcán. Arcát természetesen nem mutathatjuk / Fotó: Metropol

A környékbeliek úgy tudják, Kevin egy Heves vármegyei faluban élhetett, mielőtt utcára került. A pletykák szerint tizenegyen vannak testvérek. Erről a fiú nem mesél, csak röviden annyit árul el: 

Meghalt apám, anyám betett az intézetbe, de onnan elszöktem. Vitáztunk a többi gyerekkel, kiütöttem kettőt, de már hármat nem tudtam. Aztán vonattal szöktem fel Pestre. Muszáj volt, mert nem volt pénzem. Két éve vagyok az utcán. Ez van

 – vonta meg a vállát Kevin. Több települést és két vármegyét is megjárt már, vonattal menekült el – állítása szerint – az egyik egri gyermekotthonból.

Hogy közel egy éve járja Józsefváros utcáit, azt a környékbeliek megerősítették. Hogy pontosan melyik kapualjban húzza meg magát estére, titkolja – nem akarja, hogy megtalálják őt, mert akkor visszaviszik a gyermekotthonba. Ezt nem akarja, pedig szüksége lenne valakire, aki gondját viselné, aki szeretné. „Egy hónapja már elvittek a rendőrök. Ránéztem véletlenül az egyikükre, visszafordultam és már jöttek is utánam. Elvittek innen, de elszöktem tőlük!” - vallotta be.

A Metropol jelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, hogy egy gyermek él Józsefváros utcáin és megkérdeztük, eltűntként körözik-e őt. Kevinnek mindenképpen gondoskodásra volna szüksége, akkor is ezt kívánja az érdeke, ha ő maga ezt nem ismeri fel.  A BRFK a következőt válaszolta kérdéseinkre:

"Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai és a Készenléti Rendőrség megerősítő erői kiemelten ellenőrzik a főváros frekventált közterületeit, így a Mátyás teret is. Amennyiben jogsértést tapasztalnak, a rendőrök minden esetben haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket. Az igazoltatott személyeket minden esetben ellenőrzik a körözési adatbázisokban is. A gyermekkorúak esetében még fokozottabb körültekintéssel járnak el, és ha felmerül kiskorú veszélyeztetése vagy más bűncselekmény gyanúja, büntetőeljárás indul. A járőrök gyakran találnak meg gyermekvédelmi intézetből szökött kiskorúakat Budapesten, köztük olyanokat is, akik rendszeresen szöknek meg. Mielőtt visszaviszik őket, minden esetben meghallgatják arra vonatkozóan, hogy válhattak-e bűncselekmény áldozatává, esetleg ők követhettek-e el valamit. Szükség esetén a rendőrség felveszi a kapcsolatot a gyámügyi szervekkel. A rendőrség azt kéri, ha valaki segítségre szoruló gyereket lát, haladéktalanul hívja a 112 segélyhívó számot!"

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás