
Hatályba lép az új kutya- és macskatulajdonosokat érintő törvény: ezért már börtön jár
Jelentős változás következik.
A modern ember számára a házi kedvenccel való kapcsolat középpontba került. Míg korábban az állatokat elsősorban azért tartották, mert hasznot húztak belőlük, addigra most hobbi célból vásároljuk őket. A vádszkutyák immáron pocakosan heverésznek a kanapénkon, a terelőkutyák legfeljebb a labdát hozzák vissza, a macskák pedig csak játékegeret látnak, valódit soha. Szeretjük az állatainkat, éppen ezért egyre jobban megnőtt az igény arra, hogy törvénnyel védje őket az állam. Az Egyesült Királyság pedig ezt maximálisan támogatja.

Az Egyesült Királyságban egyre szigorúbb törvények védik a kedvenceket, ez pedig jelentős előrelépést jelent állatvédelmi szempontból. Ettől az évtől kezdve már nemcsak a kutyákat, de a macskákat is kötelező csippel ellátni, aki pedig ezt nem teszi, komoly pénzbírsággal számolhat. Most azonban egy újabb törvényt vezettek be, ami sok gazdinak hoz megnyugvást.
Szerte az Egyesült Királyságban évi 2000 kutyát és 400 macskát lopnak el. A kedvencünk ellopása nekünk is súlyos traumát jelent, kisállatunk azonban akár bele is pusztulhat a bánatba, hogy elszakították a gazditól. Az új angol törvény kimondja, hogy a kutyák és macskák nem holmi tárgyak, hanem érző lények, akik – ellopásuk esetében – súlyos lelki traumát élnek át. Eddig a törvény nem igazán büntette az állatlopást, most azonban akár ötévnyi börtönbüntetést is kaphat az, aki eltulajdonítja valaki kisállatát. A tulajdonosok és az állatvédők üdvözlik a döntést – írja a Mirror.

Top hírek

Alfred Nobel öröksége, műkincsrablás, rejtélyes villa - Íme a Metropol legolvasottabb cikkei a héten
Október 23-a is a felkapott témák között volt.

Orbán Viktor a DPK országjárásról: Indulunk!
Elindul a Digitális Polgári Körök országjárás.

Gondoltad volna, hogy az érsebészek leveses kanállal műtenek? Bekukkantottunk a kulisszák mögé!
A Szent Imre kórházban érdekességekbe engedtek betekintést.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre