Lebukott: korrupt pesti orvost ítéltek el, ezt a büntetést kapta

A budapesti főorvos valós vizsgálat nélkül adott ki papírokat egy idegen számára.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.06.16.
Módosítva: 2024.06.16.
lebukott korrupt orvos ügyészség

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádemelése nyomán a bíróság 600 000 forint pénzbüntetéssel sújtott egy korrupcióval vádolt orvost. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálata során derült fény az esetre.

Korrupt orvost ítéltek el / Fotó: Freepik (Illusztráció)

Az 54 éves orvos egy budapesti ambulancián dolgozott főorvosként. Lebukásának oka, hogy az NVSZ munkatársa felkereste és azt mondta, hogy egy vietnámi ügyfelét ki fogják toloncolni és ezért az orvosnak elő kéne állítania egy olyan dokumentumot, amivel a folyamatot késleltetni tudják. A szívességért cserébe 100 000 forintot ajánlott fel az orvosnak, aki a korrupció gyanújától tartva először habozott, de végül azt mondta: jól hangzik, de majd később megbeszélik. Ennek ellenére a vádlott nem zárkózott el attól, hogy segítsen, és a vietnámi ügyfél távollétére tekintettel megoldásként javasolta egy másik személy megjelenését a rendelésen – számolt be róla az ügyészség.

Az ominózus orvosi vizsgálaton vizsgálat nélkül, adatokat sem rögzítve állította ki az igazolást, sőt még egy gyógyszert is felírt, hogy megerősítse a látszatot. Bár a vesztegetési pénzt végül nem fogadta el, de a törvényt így is megszegte, hogy jogtalan előnyt biztosítson valakinek.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség közfeladati helyzettel visszaélés miatt emelt vádat az orvos ellen. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést. A Pesti Központi Kerületi Bíróság gyorsított eljárásban 600 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta a férfit.

Az ítélet nem jogerős.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás