„Nehéz újra anyukának lenni, látássérültként” – Egyedül maradt unokájával Tünde, aki 31 évesen vesztette el a látását

A Mosonmagyaróváron élő Tünde egy 5 hónapos, egy öt- és egy nyolcéves gyermekkel arra kényszerült 31 évesen – mikor egy tripla szemfenékgyulladásban elvesztette szeme világának 78 százalékát –, hogy gyakorlatilag segítség nélkül nevelje csemetéit, ugyanis férje reggeltől estig dolgozott. Az édesanya bár csak színeket és elmosódott körvonalakat lát, mégsem adta fel, felnevelte három gyermekét és azóta is dolgozik megváltozott munkaképességűként. Most azonban az élet újra próba elé állította: látássérült nagymamaként kis unokáját, Szerénát is egyedül neveli.

„Még sosem láttam teljesen az unokám arcát”

Tünde élete 54 évesen a feje tetejére állt. Férjével megromlott a kapcsolatuk, beadták a válást. Két évvel ezelőtt pedig a kis unokája, Szeréna is az ő gyámsága alá került, így most egyedül maradt a négyéves picivel.

 – mesélte a Metropolnak Tünde, aki még ezek után is próbált sok olyasmit csinálni, ami korábban a mindennapjai része volt.

„Én még próbáltam varrni, olvasni, de le kellett mondanom róla. A legfájóbb az olvasás elvesztése volt. Azóta beszereztem magamnak egy olvasó tv-t, illetve az okostelefonom is látássérülteknek való. Nem raktam le a biciklit sem, amivel rendszeresen közlekedtem. Megszokott útvonalon képes vagyok szabályosan és óvatosan közlekedni” – mesélt a mindennapokról a nagymama, akinek egyre könnyebb lett, miután felnőttek a gyerekek. Most azonban, 54 évesen újra édesanyai szerepben kell helytállnia, hiszen négyéves unokája, Szeréna csak rá számíthat.

 – részletezte a múltat Tünde, elmesélve, hogyan került hozzájuk a kis Szeréna. Most azonban, a válás miatt egyedül maradt a kislánnyal, látássérültként.

„Nem tudok egy mesét felolvasni az unokámnak”

„Ha azt mondták volna, hogy nem nevelhetem a kislányt, ha elválunk, akkor inkább a férjemmel maradok, hiába vannak problémáink, mert Szerénát nem adtam volna. De megoldható, hogy velem maradjon, így most egy műszakban dolgozok, ő bölcsibe jár és ismét úgy élem a napjaimat, mint egy négyéves gyermek édesanyja. Nagyon nehéz újra anyukának lenni” – hangsúlyozta Tünde, aki próbál lépést tartani unokájával, de inkább Szerénának kellett megtanulnia, hogy a nagymama nem lát.

 – mesélt a hétköznapokról a nagymama.

„Sokan azt mondják, hogy ha nem mondanám, hogy az unokám, akkor azt hinnék, hogy a lányom, mert olyan erős a kötelék köztünk. Mindig is hozzám bújt, hozzám menekült. Mindent meg tudok adni neki, amit egy édesanya, rajzolunk, játszunk, csak egyedül mesét olvasni nem tudok neki” – tette hozzá. Tünde terve, hogy a válás után eladják a házat és beljebb költözik a belvárosba, hogy könnyebb legyen a közlekedés, valamint szeretne egy elektromos rásegítésű kerékpárt is.

 – zárta gondolatait Tünde.