„Fényeket látok” – imád síelni a látássérült Zsolt, Európa-kupát is nyert!

Már gyerekkora óta rajong a sportokért Balogh Zsolt, aki születésétől látássérült. Ám ez nem állította meg abban, hogy küzdjön a cél­jai­ért.

"Mindig is nagyon szerettem mozogni, a kültéri sportok vonzottak a legjobban. Tizenkét évesen volt szerencsém Svájcban részt venni egy sítáborban a barátaimmal. Ott tanultam meg síelni. Az adrenalin, a sebesség és a kihívás hajtott. Utána két évig műanyag pályán gyakoroltam Pesten. Ezután kimaradt néhány év, majd az egyetem vége felé sikerült újra a barátokkal síelnem" – kezdte a hot! magazinnak Zsolt. 

"Nem volt egyszerű a helyzetem, mivel látássérült vagyok, tehát fényeket látok ugyan, de ez nem elég ahhoz, hogy tájékozódni tudjak. Egy vezető kell ahhoz, hogy síelni tudjak, viszont ehhez magas fokú összehangoltság és bizalom szükséges. A síelésnél ez nem túl egyszerű, mivel a futásnál vagy a biciklizésnél össze van kötve a két ember, tehát van valamilyen fizikai kontaktus. A síelésnél viszont még hobbiszinten sincs ilyen, a versenyzésnél pedig kifejezetten tilos" – magyarázta.

„A felvételek alapján meg nem mondta volna azt, hogy látássérült vagyok!”

Vezetőt találni tehát nem egyszerű. Nem elég az, ha valaki jól síel – tökéletesen rá kell hangolódnia a másikra, hiszen a sí nem veszélytelen sport.

"A segítőnek ki kell ismernie a képességeimet, a tudásomat. Minden esetben előttem kell mennie, nekem pedig ugyanazon a nyomon kell követnem. A hátán lévő hátizsákban található hangszórón keresztül kommunikál velem, ugyanis a hang iránya is fontos információ, és szavakkal, hanghatásokkal jelzi, hogy mikor merre kanyarodjak. Nem szabad túl gyorsan mennie, mert akkor lemaradok, és nem hallom, hogy mit mond, de túl lassan sem mehet, mivel akkor könnyen egymásnak ütközhetünk."

Sok időre van szükség ahhoz, hogy a két ember összeszokjon. Szó szerint vakon kell bízniuk egymásban, ezt a bizalmat pedig nem könnyű felépíteni.

"Sok tényezőtől függ, hogy ez mennyi időbe telik. Van, akinél néhány hétbe, másnál esetleg hónapokba is" – magyarázta Zsolt. 

"Fábián Attilával kezdtem, vezetőm és edzőm is volt egyben, majd 2013-ban Bocsi Bence lett a vezetőm, és onnantól Attila már csak az edzőm volt. Vele kezdtem meg a versenyzésre való felkészülést 2011 januárjában. Mielőtt elkezdtünk együtt dolgozni, videókat kért rólam, majd azt mondta, hogy a felvételek alapján meg nem mondta volna azt, hogy látássérült vagyok!"

„A versenyzés során szép eredményeket értünk el”

Zsolt 2021-ig versenyzett, tehát a legtöbb eredményét – és a legjobb eredményeit – Bocsi Bencével érte el. Mint mondja, a síelést az ő esetében nem egyéni sportnak számítja, mivel csapatban kell dolgozniuk.

"A versenyzés során szép eredményeket értünk el, amikre a mai napig büszke vagyok. Például 2017-ben az Európa-kupán negyedikek lettünk szlalomban, óriás lesiklásban pedig ötödikek. 

 Végül tizenötödikek lettünk, amit kicsit sajnáltam, mert jobb eredményre számítottunk, de ettől függetlenül nagyon jó élmény volt! Ezután viszont abbahagytam a versenyzést. Azóta, ha tehetem, hobbiszerűen síelek még, de az az igazság, hogy nehéz jó vezetőt találnom. Szerencsére Bence néha velem tart. Hiába hagyunk ki hónapokat, esetleg néhány évet is, pár csúszás után nagyjából ott folytatjuk, ahol abbahagytuk" – mesélte.