
Orbán Viktor elárulta: erre számít a dunaújvárosi Békemeneten
Orbán Viktor már úton van országjárása következő helyszínére.
Barátnőt keres a táncos videói révén egyre sikeresebb tiktokker. A kettős transzplantáción átesett, egy rendőr szerveivel élő Siklós Csabi úgy véli, akkor lehet teljesen boldog, ha végre nem csupán közös fotót kérnek tőle a hölgyek, hanem a szerelem is beköszönt az életébe.
Egyre sikeresebb tiktokkerként a lapunkban bemutatott, Tiszakeszin élő Siklós Csaba. A férfi súlyos vesebetegséggel született, később a mája is károsodott. 14 évesen felkerült a nemzetközi donorváró listára. A kettős transzplantációig csaknem 10 évet kellett várnia. Végül egy motorbalesetben elhunyt rendőr szerveit kapta meg. A beavatkozásnak és a gyógyszereknek köszönhetően viszonylag teljes életet él, igaz, csak könnyű fizikai munkát végezhet.

Egy ideig senki sem alkalmazta, de az egyik tavalyi riportunk nyomán megkereste korábbi munkáltatója, így a megélhetése megoldódott: jelenleg is a cipőgyárban dolgozik. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mostanában hogy megy Csaba sora, ezért ismét felkerestük. Mint kiderült: a férfi egyik szeme sír, a másik nevet.
Évek óta tartalmat gyártok a TikTok-csatornámra, de az igazi áttörést csupán két hónapja sikerült elérnem. Azóta lettem igazán sikeres TikTok-er, hogy stílust váltottam, és elsősorban táncos videókat készítek. Korábban ugyanis tanultam táncolni és versenyeken is előkelő helyen végeztem
– mosolygott Csaba, és elárulta: egyik-másik videóját már tízezrek látták.
"Örömmel tapasztalom, hogy amikor szombatonként lemegyek a diszkóba, gyönyörű lányok jönnek oda hozzám, hogy felkérjenek egy közös képre, és persze autogramot is adjak nekik. Természetesen örömmel igent mondok, csak az a baj, hogy amikor ugyanezeket a hölgyeket randevúra hívom, rögtön visszalépnek, és közlik, hogy nem akarnak tőlem semmi komolyat" – szomorkodott Csaba.
A fiatal férfi azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel egyedül az édesanyját locsolja meg húsvét hétfőn.
Nincs párom, és jelenleg nem is udvarolok senkinek. Természetesen vágyom egy barátnőre, akit őszintén szerethetek. Bízom benne, hogy hamarosan megtalálom, és végre teljesen boldog leszek. Sikeres embernek tartom magamat, hiszen dolgozom és az interneten is értékes videókat teszek közzé. Úgy hiszem, ezeket a nők is értékelik
– fejezte be Csaba.

Orbán Viktor már úton van országjárása következő helyszínére.

A britek szó szerint odáig vannak azért, amit Orbán Viktor elért.

Kádas Károlyt az Ung-vidéki Szalókán helyezték végső nyugalomra.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.