„Esténként sírni tudnék” – erre vágyik az új májjal és vesével élő Csaba

Elképesztő sikereket ért el a TikTokon, munkát is talált, mégsem kopogtatott be a szerelem a kettős szervátültetésen átesett Siklós Csaba életébe. A férfi naponta imádkozik a donorjáért, és az ő közbenjárását is kéri az égieknél.



Megosztás
Szerző: ML
Létrehozva: 2023.09.01.
szervátültetett szerelem család

Egy súlyos betegség, illetve az azt kísérő szegénység néha hallatlan életbölcsességgel vértezhet fel egy embert. Így történt ez annak a férfinek az esetében is, aki már többször is szembenézett a halállal.
Siklós Csaba mindössze féléves volt, amikor vesemedence-gyulladással kórházba került. Állapota olyan rossz volt, hogy másfél évig haza sem engedték. Sajnos azonban a problémái később sem enyhültek, sőt, állapota súlyosbodott: 14 évesen, amikor kiderült, hogy a mája és a veséje is leállhat, felkerült a donorvárólistára. Végül nem kevesebb, mint 10 évvel később csörrent meg a telefonja. Ekkor közölték vele: megy érte a rohammentő, hogy Tiszakesziről felszállítsa Budapestre, a transzplantációs klinikára. A műtét sikerült, a jelenleg 34 éves férfi pedig azóta is rendszeresen elmond egy-egy imát donorjáért.

Csaba hisz a szerelemben

„Annyit árultak el az illetékesek, hogy egy motorbalesetben meghalt rendőr szerveit kaptam meg. Nem telik el nap, hogy ne imádkoznék érte, illetve ne kérném a közbenjárását! Azt szeretném, hogy ő is kérje Istent arra, hogy végre megtalálhassam a feleségemet!” – mondta Csaba, aki a közelmúltban épp egy róla megjelent cikknek köszönhetően kapott állást. Mindennek nagyon örül, azonban még így sem lehet teljes a boldogsága, nagyon szeretné ugyanis megosztani valakivel a mindennapjait.

Nekem nincsenek olyan vágyaim, melyek nyilvánvalóan nem reálisak. Nem azt kérem a Jóistentől, hogy megnyerjem a lottóötöst, és nem is azt, hogy jelentkezzen valaki, aki befizet egy világ körüli hajóútra. A leginkább egy lelki társra vágyom, és azért érzem magamat megbántva, mert három éve hiába könyörgöm a teremtőhöz, hogy küldjön mellém egy asszonyt! Még a Teremtés könyvében is szerepel, hogy az ember társas lény, ezért teremtette Ádám mellé Évát az Úr! Azt akarta, hogy az ember szaporodjon! Én is szeretnék gyereket!

– jelentette ki a Borsnak Csaba, aki arról is beszélt, milyen társra vágyik:

„Egy olyan nőt keresek, aki tisztában van vele, hogy a mai világban milyen nagy érték a hűség, és az, hogy én egy olyan férfi vagyok, aki soha, semmilyen körülmények között nem verné meg a barátnőjét! Számomra még az is elképzelhetetlen, hogy akár egy legyintő mozdulatot is tegyek bárki felé!” – mondta.

„Esténként elszomorodom, szinte sírni tudnék. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy évek óta még egy csókot sem kaptam lányoktól. Nyilvánvaló, hogy a lelki bánatom a lefekvés időszakában felerősödik, hiszen mindig eszembe jut olyankor, hogy megint egyedül hajtom álomra a fejemet ahelyett, hogy átölelnék egy szeretett nőt!”

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás