
Különös kegyetlenség: az öt hónapos csecsemő végignézte, ahogy kivégzik édesanyját
A gyilkos a kisbabájuk előtt ölte meg az édesanyát.
Új kutatás látott napvilágot erről a sokakat érintő betegségről.
A human papilloma vírus nem csak nőket, de férfiakat is érint. Az egész világot tekintve a HPV az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus; a világ lakosságának 80%-a (5-ből 4 ember) a vírus valamely fajtájával megfertőződik életében legalább egyszer.

A vírus ellen már több féle módon is lehet védekezni, többek között oltással is, de a kutatások szerint van egy másik lehetőség is arra, hogy kezelni lehessen a HPV-t. Ez pedig nem más, mint a megfelelő étkezés.
Ez egy abszolút új gondolat, hogy a táplálkozással is befolyásoljuk ennek a kimenetelét. Jól említetted, egyrészt a megelőzésben nagyon nagy szerepe van a táplálkozásnak, tehát a cél inkább az volna, hogy mindenkit a megelőzésre sarkaljunk, viszont a terápiát ki tudjuk egészíteni étkezéssel is
- mondta Kovács Virág dietetikus, aki hangsúlyozta, hogy ez nem helyettesíti a gyógyszeres kezelést, ugyanakkor egy segítség lehet, hogy hatékonyabb legyen a terápia.
A szakember elárulta a TV2 Mokka című műsorában, hogy az eredményes kezelés szempontjából érdemes kerülni az olyan ételeket, mint az ultrafeldolgozott élelmiszerek vagy az alkoholt.

A gyilkos a kisbabájuk előtt ölte meg az édesanyát.

Ezt a felvételt eddig nem láthatták az emberek.

Egy férfi őszintén vallott a drog mellékhatásairól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.