
Felfedte a jós: hamarosan egy második Hold is megjelenik az égen
Igencsak bizarr jóslat jelent meg a világhálón. A szerzője ráadásul azt állítja magáról: időutazó. Lehet ennél bizarrabb? Igen!
Az emberiség mindig is szerette volna ismerni a jövőt. Nem véletlen, hogy Nostradamus jóslatai a mai napig oly népszerűek. Ugyanakkor az utóbbi időben egyre jobban elterjedtek a netes jósok, akik a reneszánsz gondolkodónál vagy épp Baba Vangánál jóval nagyobb "hibaszázalékkal" dolgoznak – ugyanakkor mindezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy szinte egymásra licitálva ígérnek extrémebbnél extrémebb jövőt nekünk. Hogy hihetünk-e nekik? Aligha. Ennek ellenére a világhálón kifejezetten népszerűek – még azok a jósok is, akik meredek jövendöléseiket azzal is megfejelik, hogy időutazónak vallják magukat.

Két Holdat ígér az időutazó jós
Friss videójában az egyik ilyen jövőlátó nem kevesebbet ígér, mint hogy hamarosan nem egy, hanem már két Holdunk lesz. Egész pontosan a Hold körül fog keringeni egy kisebb hold, ami az Echo, azaz visszhang nevet kapja. Tegyük hozzá: legalább találó az elnevezés...

Ez a "második hold" egyébként igen hamar, idén október 3-án tűnik fel, gyakorlatilag a semmiből. Ez azonban nem minden! Ugyanis nem csak élhető felszínnel rendelkezik, de hamarosan már vakációzni is mehetünk majd oda. Vagy hát ha mi talán nem is, de a tehetősebbek biztosan.
Top hírek

Felfedte a NATO-főtitkár: ekkor mennek azonnal az európai katonák Ukrajnába

Csoda, hogy nem sérült meg a gyerek: elképesztő sebességgel rohant a ittas sofőr a házba – Fotók
Eljárás indult az ittas sofőrrel szemben.

Csercsa Balázs szerint Magyar Péter hazudott a konvergenciaprogramról
Nem csak ebben füllentett a Tisza vezére.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre