
Megváltoztatták a történelmet a földönkívüliek – egy 90-es évekbeli sorozat bizarr teóriákkal állt elő
Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVihar előtti csend? Nagy a hallgatás a Lánchíd-botrányban.
Budai Gyula országgyűlési képviselő másfél perces videóban foglalta össze a számára megküldött levél tartalmát Lánchíd-ügyben hétfőn.

„A részemre megküldött levél információi szerint a Mammut bevásárlóközpontban található az a biztonsági cég, az Árgus-Security, ahová a Lánchíd-felújítási botrány főszereplője, Vig Mór járt elszámolni. A levél információi szerint Vig Mór a vagyonvédelmi cég vezetőjével számolt el, és az átadott készpénz közvetítők útján jutott el a városházára. De nézzük a pénz útját!”
– mondja Budai Gyula országgyűlési képviselő a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban. Majd így folytatja:
„A Kehi-jelentés megállapítja, hogy az A-Híd Zrt. többször, több mint másfél milliárd forintot utalt Vig Mór cégének, majd ezt Vig Mór továbbutalta magánszámlájára és ügyvédi letéti számlájára, és 900 millió forintot készpénzben vett fel. A jelentés azt is megállapítja, hogy Vig Mór cége egy másik ügyvéd, Hegedűs Dániel letéti számlájára is utalt 500 millió forintot, és ez is készpénzben került felvételre. Ez a készpénz juthatott el a városházára közvetítők útján.”
Budai ezután rátér a csavarra és összegzi az elmúlt egy hét történéseit:
„Az Árgus-Security Kft. tulajdonosa nem más, mint az az Apáthy Zoltán, aki a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. tulajdonosának a fia. Az ügyben büntetőfeljelentést tettem hivatali vesztegetés miatt. A feljelentésem megtétele óta eltelt egy hét eltelt, de sem az Árgus-Security, sem az A-Híd Zrt., sem pedig Karácsony Gergely nem reagáltak eddig semmit. Pedig főpolgármester úr, most valamit mondani kéne.”
Nézd meg Budai Gyula teljes videóját:

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.

Életre szóló barátságok köttettek.

Csupán egy kattintás az örök boldogság ára?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.