
Négyéves kisfiú halt meg a drogos szomszéd miatt
Szülei összecserélték a gyerek antibiotikumját a kábítószerelvonó-kúra terápiás gyógyszerével.
Egy négyéves kisfiú meghalt Belgiumban, miután lenyelt egy metadontablettát, amit szülei véletlenül adtak be neki. A kábítószerelvonási terápiák során alkalmazott gyógyszer a gyermek családjával egy házban lakó drogfüggő nőé volt, de édesanyja vagy mostohaapja összetévesztette az általuk használt antibiotikummal.

Amikor az anyuka észrevette, hogy baj van, mert nem ébredt fel a pici, azonnal hívta a mentőket, akik kórházba vitték, de a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem tudtak már segíteni rajta. A gyanús haláleset miatt értesítették a rendőröket, akik boncolást rendeltek el, így derült ki, hogy a halál oka metadontúladagolás volt.
Ha nem lennék drogos, még élne
– mondta a 7sur7.be hírportálnak könnyek között a szomszéd, aki másfél hónapja vesztette el a tablettáit tartalmazó dobozt. Ezen egyébként rajta volt a neve, mivel orvosi rendelvényre kapta, így jutottak el hozzá a rendőrök.
A brüsszeli ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot. Ennek feladata tisztázni, kit terhel a felelősség a négyéves gyermek haláláért.
Top hírek


Ukrajnában fogták el a magyar szexragadozót – Videó
Hét év fegyház elől menekült külföldre az elítélt.

Tizennyolcszor nyert a lottón, most elárulta a titkát
Elárulta lottó stratégiáját.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre