
Édesapjához és mostohaanyjához került a kisfiú, majd halálos bántalmazás áldozata lett
A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAktivisták célpontjává vált a Leonardo Da Vinci mesterműve.
Leonardo Da Vinci leghíresebb alkotása, a Mona Lisa egy olyan festmény, amit a világon mindenhol ismernek. Ennek is köszönhető, hogy az értéke állítólag 1 milliárd dollár, vagyis nagyjából 357 milliárd forint körül mozog – viszont sajnos nem mindenki csak azért megy a párizsi Louvre-ba, hogy megcsodálja.

Egészen döbbenetes esetről számolt be a Tények.hu, ugyanis két aktivista most paradicsomlevest öntött a Mona Lisára, majd bemásztak a kordon mögé. Az egyik elkövetőnek egy "Élelmiszer visszavágás" felirat volt franciául a pólóján, és állítólag azért támadták meg Leonardo Da Vinci mesterművét az étellel, hogy felhívják a figyelmet az egészséges és fenntartható táplálkozásra.
A kihelyezett üvegfal miatt szerencsére nem esett bántódása a Mona Lisának, de enyhén szólva nagy felháborodást okozott a két aktivista, hiszen sokan nem értik, hogy mi értelme volt a cselekedetüknek – ráadásul nem ez volt az első hasonló eset, hiszen még 2022-ben egy tortával is megdobták a világhírű festményt.
Itt lehet megtekinteni a paradicsomleveses támadásról készült videót:

A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.

Megszólalt a rendőrség.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.