Íme a magyar pap, akinek a szódavizet és az elektromotort köszönhetjük





A Benedek-rendi szerzetes összesen mintegy 80 találmányt valósított meg részben vagy teljesen és több tudományos társulat is örökös tagjául választotta.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.01.11.
Módosítva: 2024.01.11.
találmány elektromotor szódavíz

224 éve ezen a napon született a dinamó kitalálója

Jedlik Ányos István pap, fizikus, az elektromotor, a szódavíz-előállító készülék és a dinamó feltalálója 1800-ban ezen a napon, vagyis január 11-én született a komárom megyei Szimő községben. 1817-től Szent Benedek-rendi szerzetes volt, az Ányos nevet is a rendben kapta, miután Pannonhalmára ment teológiát tanulni. Ezzel párhuzamosan Pesten fizikát, matematikát, filozófiát és történelmet is tanult, így 1822 őszén Pesten bölcsészdoktorrá, Győrött pedig tanárrá avatták. 1825-ben szentelték pappá, majd tanítani kezdett és számos elméletet és találmányt dolgozott ki. Tankönyvei révén a fizika magyar szókincsének egyik megalkotójaként tartják számon. Emellett foglalkozott fénytannal, elkészítette a szén-cink elemet, de legfontosabb találmányáról, az ősdinamóról csak 1856-ban beszélt, az első írásos dokumentum erről az egyetem 1861-ben összeállított leltárkönyve volt. Az írásos bizonyíték egyértelmű ugyan, de mivel találmánya nem vált ismertté, a dinamó feltalálása Siemens nevéhez fűződik. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve volt, de kísérletezett elektromágneses forgókészülékkel és az ő nevéhez fűződik a szódavíz-előállító készülék és a forgómotor feltalálása is. Összesen mintegy 80 találmányt valósított meg részben vagy teljesen. Több tudományos társulat választotta örökös tagjául, rektora és prorektora volt a pesti egyetemnek, halála után több utca és intézmény vette fel a nevét.

Jedlik Ányos István
Jedlik Ányos István Fotó: hirado.hu/Nemzeti Fotótár/Reprodukció

Megkezdte a működését az első takarékpénztár

Mikszáth Kálmán kezdeményezésére 1839. december 30-án alakult és 1840. január 11-én már meg is kezdte működését az első önálló magyar pénzintézet. Üzletkörét betétek kamatoztatása, váltókölcsönök és ingatlanokra kihelyezett jelzálogkölcsönök folyósítása képezte. 1845-ben az intézmény részvénytársasággá alakult, majd a kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult. Nagy szerepet játszott a XIX. század végén erőteljesen megindult budapesti építkezések finanszírozásában. Takarékpénztári jellegét mindvégig megtartotta. Bevételeinek túlnyomó többsége kamatokból és szelvényjövedelemből származott. A takarékpénztárról alapítója könyvet is írt. Az intézmény 1948-ban állami tulajdonba került, majd felszámolták.

Először használtak inzulint a cukorbetegség kezelésére

És ez nem is volt olyan régen, mindössze 102 éve. Kanadában, a Torontói Központi Kórházban, a már haldokló Leonard Thompson 14 éves fiú 1922. január 11-én átesett a történelem első inzulinkezelésén ami meg is mentette az életét. Néhány nap múlva elhagyhatta a kórházat, bár tovább is rászorult az injekciókra, de életben maradt.

Isten éltesse a legeredményesebb női sportolót

Kozák Danuta kajakozó is ezen a napon, vagyis január 11-én ünnepli a születésnapját. Ma 37 éves. Kozák 6 olimpiai bajnoki címével és a tizenötszörös világ- és tizenhétszeres Európa-bajnoki helyezésével a legeredményesebb női magyar sportoló és a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar női kajakos.

Kozák Danuta
Ma 37 éves Kozák Danuta Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

9 éve hunyt el az aranycsapat hátvédje

Buzánszky Jenő 89 éves korában, 2015-ben ezen a napon hunyt el. Az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója a MÁV Vasúti Tisztképző Intézete után végezte el a Testnevelési Főiskolát. Dolgozott a MÁV-nál, majd a Dorogi Szénbányáknál. 1942-től a Dombóvári Vasutas, majd a PVSK, 1947-től a Dorogi Bányász játékosa volt. 1950 és 1956 között 49 alkalommal szerepelt a válogatottban, 274 NB I-es mérkőzésen játszott. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal. Ő élt legtovább a legendás Aranycsapatból.

Nem lesz túl sok változás az időjárásban

Hideg, de napos, kissé szeles idő várható ma is. A köpönyeg.hu előrejelzése szerint a fővárosban –5 és +2 fok között alakul majd a hőmérséklet és 17 km/h szél fog fújni. Az ország többi részén a többórás napsütést észak, északkelet felől felhősödés zavarja, de esetleg északkeleten fordul elő hószállingózás. Reggelente –6, délutánonként +2 fok várható.

Kezdődik az 24. Educatio kiállítás

A Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás január 11. és 13. között, a Hungexpo „A” csarnokában rendezik, illetve online is részt lehet rajta venni. A rendezvény mindhárom napon 9.30 órától 17 óráig tart nyitva. A kiállítás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken lehet megtenni. A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK népszerű felsőoktatási rendezvényére több mint 150 kiállítót várnak, főként hazai, külhoni és néhány külföldi felsőoktatási intézményt, valamint szakképző intézményeket és munkáltatókat.





 





Ezeket olvastad már?
Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

Nincs menekvés: az egész országra lecsap a hidegfront, sokaknál ilyen tüneteket okoz

Nincs menekvés: az egész országra lecsap a hidegfront, sokaknál ilyen tüneteket okoz

Ukrán tábornok: Ezt a háborút csak szerződésekkel lehet lezárni

Ukrán tábornok: Ezt a háborút csak szerződésekkel lehet lezárni

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás