Már februárban emelt bért kapnak a tanárok és óvónők





Átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a tanárok, tanítók, gyógypedagógusok, óvónők bére.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.01.18.
Módosítva: 2024.01.18.
tanár béremelés rendelet

Szerdai ülése után a kormány rendeletben pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat, így az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kaphatják. Így minden feltétel adott az új, emelt bért tartalmazó kinevezésmódosítások kiadásához. Az új kinevezéseket január 30-ig kaphatják meg az érintettek a rendelet alapján. Januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére, ráadásul a béremelés a következő két évben is folytatódni fog – a béremelés összesen 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint – írja a Ripost.

A kormány létrehoz az idei béremelésre egy tanár-béremelési alapot, amiben 340 milliárd forint kerül elkülönítésre. A magyar költségvetés biztosítja a béremeléshez szükséges forrás döntő többségét – ennek ellenére a brüsszeli és magyar baloldali politikusok jelenleg is mindent megtesznek azért, hogy Brüsszel ne fizesse ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

A  rendelet értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528 800 forint.

Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő.

Pedagógus II. kategóriában a havi illetmény alsó határa 430 ezer forintról 555 ezer forintra nő.

Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról 630 ezer forintra nő.

A havi illetmény alsó határa 640 ezer forintról 750 ezer forintra nő a kutatótanárok esetében. A pedagógusok az alsó sávhatárnál persze többet is kereshetnek: az illetményemelés mértékét a későbbiekben növelheti egyebek között a végzettség, a szakmai gyakorlati idő, az önként vállalt többletfeladatok, a tanított tantárgyak száma és a munkakör munkaerő piaci pozíciója. A mesterfokozat megléte további 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása (kémia, matematika, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra) esetén további 4 százalékos illetményemelés jár.

Azok is jól járnak a teljesítménybérezés miatt, akik többet tesznek a gyermekekért. Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése többek között azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, mivel a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bére továbbra is 20 százalékkal magasabb kell, hogy legyen – azt is rögzíti a rendelet, hogy teljesítményértékelés alapján az illetmény nem csökkenthető.

A tanárok átlagbére a mostani emeléssel eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, a további emelésekkel pedig 2025-re eléri a 80%-át.

Kormányhatározat rögzíti azt is, hogy ha a diplomás átlagbér emelkedése a tervezettől eltérő, a béremelés mértékét indexálni kell, ezért a Kormány az év folyamán monitorozza majd az átlagbérek alakulását.

A tanárok és óvónők bére 2010 óta több ütemben emelkedett, 2013 és 2017 között 50 százalékos, 2020-ban és 2022-ben 10-10%-os, 2023-ban pedig átlagosan 14 százalékos béremelés történt.





 





Ezeket olvastad már?
"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás