„Sejtettük, hogy nagy baj van” – A Dunából került elő a rejtélyesen eltűnt Péter holtteste





A veszprémi E. Péter különös körülmények között tűnt el. Ismerőseit sokkolta a férfi halálhíre.



Megosztás
Szerző: B. T.
Létrehozva: 2023.11.12.
eltűnt tragédia duna holttest

Hónapokon keresztül minden család rémálmát élték át a veszprémi fiatal, E. Péter szerettei. A 30 éves férfinek augusztus 28-án egyik pillanatról a másikra veszett nyoma, méghozzá rejtélyes körülmények között.

E. Pétert hónapokon keresztül keresték, nem adták fel a reményt, hogy épségben hazatér – Olvasói fotó

Úgy tudjuk ugyanis, hogy az eltűnése előtti napon még felhívta munkahelyét, miszerint hétfőn nem tud bemenni dolgozni, másnap pedig még utoljára édesapja is elérte telefonon, ekkor – úgy tudni – Budapesten volt. Másnap, augusztus 28-án viszont, bár még látták a Tabán környékén kószálni, Péternek nyoma veszett, telefonja is lemerült, így sem családja, sem pedig barátai nem tudták elérni, csupán túratáskáját találták meg a Tabán környékén.

Ekkor családja, barátai, ismerősei és munkatársai is akcióba léptek: mindenki a férfit kereste, még kétségbeesett videókat is közzé tettek, hogy a nyomára bukkanjanak, emellett több csoport is elszántan kutatta a nyomát.

Peti, ha láttad a videót, jelentkezz

– kérték.

@sportterrace Sport-Társak! Keressük csapatunk egyik oszlopos tagját, Ernhöffer Petit, akiről augusztus 28-a, hétfő reggel óta senki nem tud semmit! 🕵🏻‍♂️ Ha láttad Őt, vagy egy rá hasonlító fiút, azonnal hívd a 112-t és kérünk, hogy ossz meg a rendőrség munkatársaival minden információt! Előre is köszönjük! 🤗 #petiholvagy @Rendőrség_Hungary @Magyar Rendőr főkapitányság‼️ ♬ eredeti hang - Sport Terrace Tihany

Bár az aggódó ismerősök, rokonok és barátok serege az utolsó pillanatig reménykedett benne, hogy Péter épségben előkerül, a napokban minden remény elveszett: kiderült, hogy szeptember 3-án az ő holttestét emelték ki a Dunából.

Egyetlen pillanatig sem adtuk fel a reményt, hogy hazaér, bár sejtettük, hogy valami nagy baj van. Sokkolt minket, mikor kiderült, hogy az ő holttestét találták meg a Dunában

– mondta egyik ismerőse. Most a férfit rengeteg ember gyászolja, nem tudják, mi történhetett.

Attól félünk, sosem fogunk választ kapni arra, hogy mi történt vele. Mi annyit tehetünk, hogy őrizzük az emlékét, és soha nem felejtjük el. Nem is lehetne

– mondta szomorúan a férfi egyik ismerőse. 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás