„A mozgáskorlátozottaknak is jár ez az élmény" – Új álmot szeretne valóra váltani Brandt Viktor, az Álomszállító





Brandt Viktor a BKV trolibuszvezetője évek óta segít betegeknek és mozgáskorlátozottaknak, hogy valóra váljanak az álmaik. Most egy olyan háromkerekű motorra gyűjt, ami alkalmas arra, hogy mozgáskorlátozottak is felüljenek rá.



Megosztás
Szerző: Kis Dalma Róza
Létrehozva: 2023.08.26.
motorozás jármű Brandt Viktor trike élmény

Nyerj trike-élményt és segíts! – ezzel a felhívással tette közzé Brandt Viktor legújabb tervét a Facebookon, miszerint egy háromkerekű csodajárgányra gyűjt, amihez az emberek segítségét kéri. Az álomszállító még hónapokkal ezelőtt vette a fejébe, hogy egy háromkerekű motorra, azaz Trike-ra fel tudnának ülni a mozgáskorlátozottak is, így ők is részesülhetnének a motorozás élményében, ha lenne egy sajátja. A motort el is készíttette egy kivitelezővel, így már csak a pénzt kell rá összegyűjteni, hogy megvegyék a járművet. 

Viktor a képen látható motorra gyűjt, hogy rendszeresen vihessen vele mozgáskorlátozottakat. Fotó: NZ

7500 embertől ezer forint a mozgáskorlátozottakért

Viktor már szervezett is egy eseményt Jászárokszálláson, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a csodajárgányt és megtapasztalhatták milyen, ha ők is fel tudnak ülni egy motorra. A kivitelező segítségével mentek is pár kört a mozgáskorlátozott fiatalok a motorral. Viktor következő célja, hogy megvegye a Trike-ot, hiszen akkor bármikor tudná motoroztatni a sérülteket, akár intézményekhez is eljutva. A motor azonban nem olcsó: 7.500.000 forintba kerül, ám az álomszállító nem adja fel. Most arra kéri követőit és a jótékonykodni vágyókat, hogy adjanak bele a közös célba, hiszen ha csak 7500 ember fog össze és adakozik 1000 forintot fejenként, már meg is van a jármű ára, amivel sok örömet szerezhetne a mozgáskorlátozottaknak. 

Mivel Magyarországon sajnos nincs már Trike kölcsönző, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy legyen nálunk egy olyan élmény-Trike, amivel Magyarországon felkereshetők a fogyatékkal élők intézményei. Ha éves szinten csak 365 speciális igényű személy gurulna vele egy-két kört, már megérte. Ugyanis ez hatalmas élményt ad és arra a pár percre is kivesszük őket a kerekesszékből

– nyilatkozta Viktor korábban.

Bence és édesanyja már kipróbálhatta a motort. Fotó: NZ

„Trike-on szállni élvezet, gyorsabban száll, mint a képzelet"

A jászárokszállási eseményre ellátogatott Meggyes Éva is fiával, a halmozottan sérült Bencével. Bence kerekesszékes, siket, gyengén látó és értelmileg is sérült, ám, mint minden férfi, ő is ugyanúgy rajong a motorokért és sportautókért. Éváék egészen Bugyiból érkeztek a jászsági településre, hogy Bence kipróbálhassa a járgányt.

Nekünk nagyon nagy dolog, hogy eljöhettünk és kipróbálhattuk ezt a motort, hiszen az egészséges társai nyilván tudnak motorozni, autót vezetni, bármilyen szórakozást igénybe tudnak venni, de Bence nem

– mondta el az édesanya. Bence már alig várta, hogy felülhessen a különleges járműre, az öröm az arcán pedig magáért beszélt, amikor elindultak vele. Éppen ezt az élményt szeretné Brandt Viktor megadni másoknak is azzal, hogy megveszi a járművet, és „házhoz viszi" az élményt. 

„Azok között akik beszállnak a gyűjtésbe és hozzájárulnak a nemes célhoz, a kampány végén kisorsolok egy élményutazást a Trike-al, amennyiben személyesen eljönnek majd az átvételekor"– írja felhívásában az álomszállító, remélve, hogy összegyűlik az a 7500 jószándékú ember, aki az ügy mellé áll és mosolyt csalhatnak közösen sok ember arcára.

 





 





Ezeket olvastad már?
Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás