Kétségbeesve könyörögtek a katasztrófa előtt a Titan kapitányának, hogy hagyja abba a merülést. A búvárhajó azonban ekkor már elindult utolsó, tragikusnak bizonyult útjára és 1700 méteres méylségben járt.
A Titan 75 perccel indulása után, nagyjából 1700 méteres mélységből küldte első és egyben utolsó szöveges üzenetét. Ebben a kapitány, Stockton Rush arról írt, hogy a fedélzeten minden rendben van és terv szerint haladnak a Titanic roncsa felé. A merülőhajó szöveges üzenetekkel kommunikált az őt szállító és vízre eresztő hajóval, a Polar Prince legénységével. A központi vezérlőteremből irányították a mini-tengeralattjárót. A tragikus merülésre június 18-án került sor, az aznapi üzenetváltásokat mos tették közzé.
Nem sokkal később, 9.28-kor a Polar Prince vezérlőjébe vészjelzés fut be: gyorsan ki is adják a parancsot, hogy a Titan azonnal hagyjon fel a merüléssel. Ez a jelzés a tengeralattjáróban bekövetkezett nyomásváltozására hívta fel a figyelmet. Vélhetően ezekben a percekben veszítette el végleg az irányítást a Titan felett a kapitánya. Helyzetük elemzéséből az derül ki, hogy a vészjelzés után rövid ideig ugyan megszakították a merülést és a víz felszíne felé tartottak, ám nem sokkal később a búvárhajó hirtelen orra bukott és akárcsak egy szikladarab, nagy sebességgel, tehetetlenül kezdett a 3900 méteres tengerfenék felé süllyedni. A katasztrófa perceken belül bekövetkezett, a karbonból és titánból készült testet darabokra törte a víz hatalmas nyomása.
A tragédiáról a Polar Prince csapata ekkor még semmit sem tudott. Így 9.50-kor újból kapcsolatot próbált létesíteni a Titannal. Válasz már nem jött.
Üzenetét nem fogadták, frissítse a rendszert
– ennyi volt a reakció.
Az utolsó üzenet hét perccel később, 9.57-kor hagyja el a Polar Prince-t. Ebben könyörögnek a Titan legénységének, hogy jelentkezzenek és azonnal jöjjenek fel a felszínre.
A búvárhajó nem válaszolt, darabjai ebben az időpontban már a Titanic orrától néhány száz méterre feküdtek szétszóródva a zavaros tengerfenéken.
Rush a Titan tervezésénél, mint ahogy általában az életében is, átlépett vagy módosított néhány kőbe vésett szabályt. Ezek közé tartozott egy fizika-kémia alapvetés is: a titánötvözetet és a karbonszálas merevítést nem lehet tengeralattjáróknál együtt alkalmazni, mert a sós víz hatására együtt gyorsabban bomlanak, mint tennék ezt külön-külön. Rush itt – talán életében először –, hatalmasat tévedett, pedig mérnöke már 2018-ban figyelmeztette, hogy rossz úton jár. Rush azért ragaszkodott tervéhez, mert a búvárhajó így jóval könnyebb és kisebb lett, mint hasonló társai, és landolni is lehetett vele a Titanic fedélzetén. Az 1912-ben elsüllyedt óceánjáró bomló acélszerkezete elbírta az apró szerkezetet.
A búvárhajóhoz használt karbon nem volt új, egy repülőgyártó cég adta el korábban, mert már túl öregnek találták ahhoz, hogy gépeikbe szereljék be. Az ablakkal sem volt jobb a helyzet: a kémlelőnyílás 1600 méterre volt hitelesítve, Rush többször be is számolt arról, hogy a Titanic 3900 méteres mélységében az anyag behorpad a víz nyomásától.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre