Szuper programok várnak ma a Széchenyi-hegyen, ez az apropó





75 éve, ezen a napon indult el az első vonat utasokkal, a budapesti Úttörővasúton.



Megosztás
Szerző: Z.H.
Létrehozva: 2023.07.31.
Gyermekvasút ugrálóvár gőzmozdony

75 éve indult el az Üttörővasút

A forgalom megindulásának napra pontosan 75. évfordulójára emlékezve 2023. július 31-én hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz végállomásán, Széchenyi-hegyen.

Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

Az állomás területén 10-től 16 óráig járműbemutatók és gyermekprogramok fogadják az érdeklődőket: fel lehet szállni a mozdonyok vezetőfülkéjébe (Mk45, Mk48, Mk49, gőzmozdony), a kisebbeknek lesz ugrálóvár és a Gyermekvasút környékét bemutató óriás társasjáték is. Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás várja a látogatókat. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők: a postakocsiban ünnepi emlékbélyegzés, a szalonkocsiban filmvetítés lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben legó- bemutatón is felsorakoznak.

Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között egész nap óránként indulnak a hagyományos szerelvények, Mk45-ös mozdonnyal. Az ünnep alkalmából az állomások pénztáraiban aznap jegyet váltó utasok alkalmi kéregjegyet is kapnak emlékbe.

1948
Fotó: Fortepan

Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyi-hegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, a legtöbbször gőzmozdonnyal. Ezekre a betétjáratokra felnőtteknek 2200 Ft, gyermekeknek 1100 Ft az oda-vissza útra a menetdíj.

A kisvasút építését, az első szakasz környékének látnivalóit is bemutató, kb. 3 kilométeres vezetett séta indul 11 és 14 órakor Széchenyi-hegytől Virágvölgyig.

137 éve halt meg Liszt Ferenc

1886. 7. 31-én halt meg a híres zeneszerző, aki osztrák anya és magyar apa gyermekeként a határközeli Doborjánon (Raiding) született. Először apjától tanult zongorázni, első nyilvános koncertjeit 9 éves korában adta Pozsonyban és Sopronban. Tehetsége elismeréseként négy magyar főúr hat évig ösztöndíjat biztosított zenetanulásához. 1822-től Bécsben tanult Czernytől és Salieritől, 1823-tól Párizsban magánúton folytatta tanulmányait. Csodagyerekként, majd virtuóz felnőttként is végigkoncertezte fél Európát, és folyamatosan fejlesztette zongoratechnikáját. Élettársával, Marie D’Agoult grófnővel Svájcban telepedtek le, három gyermekük született. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdett elismertté válni, 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. A hatvanas évektől kezdve zeneszerzőként főleg egyházi zenékkel foglalkozott, élete pedig a Pest–Róma–Weimar háromszögben folyt.
1875-ben saját lakásán alapította meg a Zeneakadémiát, melynek elnöke és oktatója lett. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is itt található.

8 éve hunyt el Sinkó László, a Nemzet Művésze

75 évesen, 2015. július 31-én hunyt el Sinkó László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész öccse.

Fotó: Bors 

Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal.

Ma nem lesz strandidő

A múlt szombati forróság után ma nem lesz túl kellemes az idő a vízparton nyaralók számára. A koponyeg.hu előrejelzése szerint záporos, zivataros időre számíthatunk és maximum 28 fokra. A hét további napjai pedig még lehűlést is hoznak, csütörtökre már csak 26, péntekre 25 fokra számíthatunk. A jelek szerint nem is tér vissza már a kánikula a mostani előrejelzések szerint.

Véradókat várnak Budapesten

A vér életet menthet. Ezért ma is várják a véradókat országszerte. Mi néhány budapesti helyszínről adunk tájékoztatást.

Közép-magyarországi Regionális Véradó központ

7–19 óráig

Cím: 1113 Budapest, Karolina út 19–21.

Sugár Üzletközpont II. emelet

12–18 óráig

Cím: 1148 Budapest, Örs vezér tere 24.

Újpesti Ifjúsági Ház

13–18 óráig

Cím: 1042 Budapest, István út 17–19.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás