Így néz ki egy év után Dobos Attila sírja

82 éves lenne a zeneszerző, az évforduló alkalmával kimentünk a temetőben meglátogatni. Meglepő látvány fogadta kollégánkat!



Megosztás
Szerző: Cs.G
Létrehozva: 2023.04.27.
Módosítva: 2023.04.27.
Dobos Attila születésnap évforduló sír

Szerdán ünnepelte volna 82. születésnapját Dobos Attila táncdalénekes, zeneszerző. A zenészlegenda tavaly január 4-én hunyt el hosszú betegség után. Dobos Attila olyan slágereket írt, mint az Isten véled édes Piroskám, a Kövek a vízparton, vagy a Rózsák illatoznak. Aktív éveiben olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Zalatnay Sarolta vagy Mary Zsuzsi. Utóbbival még házasságot is kötött, és egy lányuk is született. Dobos Attilát tavaly január 25-én a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dobos Attila, Erzsó
Elsöprő szerelem volt az övéké Fotó: TV2

Egy év után megsüllyedt a sír

A Bors munkatársa a zenész születésnapjának az évfordulója előtt kilátogatott a temetőbe, ahol szomorú látvány fogadta. Bár láthatóan rendszeresen gondozva van a sír, hiszen friss virágok, mécsesek, fenyőkéreg, és terméskő is díszíti, azonban valami történhetett a nyughellyel. A közepe megsüllyedt vagy beszakadhatott. A mélyedés feltehetően a kora tavaszi heves esőzések miatt keletkezett. Dobos Attila családjához közelálló ismerős elmondta a lapnak, hogy egykori menyasszonya sem tudja gondozni a sírt, mert nagyon beteg.

Korábban Erzsó mindig rendben tartotta a nyughelyet, de úgy hallottam, már nem fog annyi időt ráfordítani. Mert a család meg sem köszönte neki, hogy ez idáig mindig szakított időt egykori szerelme emlékhelyének a gondozására

 – árulta el nekünk az ismerős. Hogy pontosan mi történhetett, azt sajnos nem tudta megmondani.

Dobos Attila sírja
Így néz ki Dobos Attila sírja egy év után Fotó: Bors

Nem enyhül a gyász fájdalma

Dobos Attila utolsó szerelme Hatvaniné Erzsó korábban már elmondta a Borsnak, hogy nagyon nehezen éli meg a mindennapokat szerelme nélkül. A rengeteg közös emlék és a dalok, amiket neki énekelt Attila, keserédesen hasítanak bele a gyászoló szívébe. A zeneszerző még a betegágyán is arról álmodozott, hogy egyszer összeházasodnak, amit sajnos már nem érhetett meg. A neves évforduló előtt azért Erzsó is kiment a temetőbe, hogy friss virágot vigyen a sírra.

– Vittem az én Drágám sírjára virágot, még most is nagyon hiányzik nekem. Mindig is ő marad az én szerelmem, mindent megteszek, hogy egykori álmait valóra váltsam – fűzte hozzá.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás