Egy nővér elmondta, miket mondanak a betegek a haláluk előtt

Bár az élet vége ijesztőnek tűnhet, a palliatív (végstádiumú) ellátásban dolgozó szakemberek szerint a haldoklás folyamata valójában nem félelmetes – sőt, sokszor békés.

Dr. Kathryn Mannix, a halálról szóló With the End in Mind című könyv szerzője és palliatív orvos egy TED-előadásban úgy fogalmazott: a haldoklás „ugyanolyan természetes folyamat, mint a születés”.

Most pedig Julie McFadden, egy kaliforniai ápolónő – aki a közösségi médiában Nurse Julie néven ismert – osztotta meg 16 éves tapasztalatát arról, mit mondanak az emberek az utolsó pillanataikban. Egy podcastban (Dr Karan Explores) elmondta, hogy néha úgy tűnik, az emberek „megválasztják”, mikor halnak meg: „Gyakran mondják, hogy ‘az esküvő után meghalok’, vagy ‘ma éjjel meghalok’ – és tényleg így történik, még ha orvosilag nem is voltak éppen haldokló állapotban.” – mesélte Julie, hozzátéve, hogy számára is érthetetlen, hogyan történik ez. Bár ez megnyugtató gondolat lehet – hogy van beleszólásunk az utolsó pillanatainkba –, Julie elmondása szerint több, gyakran ismétlődő mondat is elhangzik a halál közeledtével. - írja az Unliad cikke. A DailyMail.com-nak nyilatkozva elmondta: sokan elvesztett szeretteik nevét mondják ki, például elhunyt szülőjükét vagy egy régi szerelmükét, akit évtizedek óta nem láttak. Emellett gyakori, hogy csendesen kifejezik a szeretetüket: „Sokan azt mondják: Szeretlek. De ez nem olyan, mint a filmekben – nincs nagy drámai utolsó szó vagy vallomás. Sokszor ezek nem is az utolsó leheletükkel hangzanak el.” – mondta Julie.

Julie azt is elmondta, hogy a haldoklók gyakran visszatérnek anyanyelvükhöz, még ha évtizedek óta más nyelven beszélnek is: „Volt, hogy valaki 50 éve angolul beszélt, de amikor közeledett a halál, visszatért az olaszhoz – amit a családja már rég nem hallott tőle. Mások régi, elfeledett nyelveken szólaltak meg, mint például jiddisül.” Olykor pedig zavarosnak tűnő mondatokat mondanak – de ezeknek talán mégis van értelmük az ő számukra: „Gyakran mondják: Haza kell mennem. Ez lehet akár egy szimbolikus hazaút is – az utazás az utolsó útra, az utolsó ‘otthonba’, a túlvilágra.”

Julie, aki egy hospice intézetben dolgozik haldoklókkal, azt is elárulta, mik a leggyakoribb megbánások, amelyeket a betegek utolsó napjaikban említenek: Nem értékelték eléggé az egészségüket – például, hogy fájdalommentesen tudtak járni, enni, látni. Sokan mondták: „Bárcsak jobban megbecsültem volna az életemet, az egészségemet.” Sokan megbánták, hogy: „Fél életüket munkával töltötték” vagy hogy túl sokat aggódtak a testük, kinézetük vagy a diétájuk miatt – különösen a nők körében volt ez gyakori.