Elkészült Pikóék túlárazott „miniparkja”: te vennél ilyet 3 millióért a kertedbe?





Összesen hat miniparkot terveznek Józsefvárosba, az első már el is készült a Szigony utcában. A projekt összköltsége 18 millió forint, azaz egy-egy ilyen „hűsítő pontra” 3 millió forint jut. Kipróbáltuk: Pikóék túlárazott „miniparkja” az év tévedése lett.



Megosztás
Szerző: Forgács Ági
Létrehozva: 2023.07.07.
önkormányzat józsefváros Pikó András mikropark

2022-ben 120 millió forintot különített el Józsefváros önkormányzata közösségi költségvetés címén a 8. kerületi lakosok ötleteinek megvalósítására. Végül 16 ötletet szavaztak meg a józsefvárosiak, ezek egyike volt a „Mikroparkokkal a nyári hőség ellen” elnevezésű projekt. Összesen hat darab minipark fog elkészülni majd a kerületben, július 5-én pedig át is adták az első, Szigony utcai hűsítő sarkot. Az ötlet tényleg jó, de mivel egy miniparkra 3 millió forint jutott, elmentünk, és kipróbáltuk, mit tud a többmilliós beruházás. Pikóék túlárazott „miniparkja” az év tévedése lett. 

Te vennél ilyet 3 millió forintért a kertedbe? Fotó: Metropol

Kerékpártárolót, információs pontot és ivókutat álmodtak

A mikroparkok tervezésébe a józsefvárosi önkormányzat az ingatlanfejlesztő cégével, a Rév8 Zrt.-vel kezdett bele. Mint az az önkormányzat oldaláról kiderül, összesen 18 millió forintot költenek ezekre a „hűsítő sarkokra”. „A terv célja, hogy kísérleti jelleggel olyan magaságyásokat telepítsen az önkormányzat, amelyek egyszerre szolgálnak ülőfelületként és nyújtanak árnyékot a közlekedőknek. A becsült költség néhány darab mikropark telepítését, továbbá ezek egyéves fenntartási költségét fedezi. A telepítésre kerülő mikroparkok pontos számának meghatározása a kiválasztott helyszínek pontos vizsgálatát követően lehetséges” – áll az önkormányzat oldalán

Nagyot álmodtak, csak nem jött össze Fotó: Internet

Innen derül ki az is, hogy a mikroparkok minimum elvárása, hogy legyenek benne magaságyásban szárazságtűrő növények, ülőalkalmatosság és lehetőleg szelektív hulladékgyűjtő. Ahogy az önkormányzat fogalmaz: „a rendelkezésre álló keret adta lehetőségek figyelembevételével alábbi funkciók kiépítése javasolt: biciklitárolási lehetőség, információs pont, kutyakakizacskó-tároló, kutyapisilde (mikroparktól közelében), ivókút.

A kerületiek zöldet és vizet akartak

Aztán ahogy az Józsefvárosban megszokott, a Rév8 Zrt. – akárcsak a Szeszgyár utca felújításánál – és a projektet megvalósító CoolCo tervezőcsapat közösségi tervezést tartott, azaz a környéken élőkkel „gondolkodtak közösen” az ötlet megvalósításán. „Az inspiratív nap tapasztalatai alapján a helyi lakosok minél több zöldet, ivóvízvételi lehetőséget, forgalomtól elzártságot hangsúlyozták. Ezeket a lehetőségeinkhez mérten beépítjük a végső megjelenésbe” – számoltak be arról, hogy mire is vágynának a józsefvárosiak. Na nézzük, mi lett ebből!

A minimum elvárást sem sikerült hozni

A július 5-ei átadó után a Metropol munkatársai is ellátogattak a „hűsítő sarokra”, de hamar lelombozódtak. Hűsnek ugyanis nyoma sem volt. Pikóék „hűsítő sarka” egy háromüléses kis fabodega, amit egy ponyva lenne hivatott a napsütéstől védeni. A megálmodott ivókútnak, kerékpártárolásnak, kutyapisildének, információs pontnak és kutyakakizacskó-tárolónak nyoma sincs, de még a saját maguk által kitűzött minimumelvárásnak sem felel meg, hulladékgyűjtőt ugyanis nem szereltek bele. Ottjártunkkor a nap teljesen besütött, hűs érzésnek nyoma sem volt, viszont az összes ülőalkalmatosság vizes volt valamitől, így leülni sem tudtunk. Az anyag a legsilányabb minőségű fa, azon a kevés helyen, ahol egyáltalán lefestették, megfolyt a festék a szakszerűtlen kivitelezéstől, de a ponyva rögzítését is hol így, hol úgy fúrták be a talapzatba. Elképesztő kontármunka!

Ez sem jött össze, de hátha legközelebb sikerül  Fotó: Metropol

Félmillióból ki lehetne hozni

A Metropol megkérdezett egy szakértőt, aki a fotók alapján azt mondta, hogy anyagköltséggel és munkadíjjal együtt 500 ezer forintért csinálna meg egy ilyen fabodegát. Ehhez jönnek még a „magaságyásba” beültetett növények, ami maximum 50 ezer forintba kerülhetett. Ez bizony azt jelenti, hogy Pikóéknak sikerült öt-hatszoros áron megcsinálniuk a „mikroparkot”.  

A kerületiek közül már jó páran megosztották a véleményüket az interneten, ezekből szemezgettünk:

„Erre van pénz? Kell ez nekünk? Látszatdolgok, pénzköltés.”

„Nem mikropark kell, hanem makropark! Józsefvárosnak közbiztonságra és élhetőbb környezetre van szüksége. Nem ilyen látszatprojektre.”

„Négy kutya brunyálta le, míg várakoztam mellette.”

„Jó sz*r, de legalább valaki jól keresett rajta!”





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás