
Digitális svájci bicskával támadnak a tolvajok
Mutatjuk milyen autómárkák vannak veszélyben!
A Burger King-alkalmazott a korábban kidobott sült krumplit szolgálta fel ismét a vevőknek. A tettéért akár sok év börtönnel is fizethet.
Letartóztattak egy dél-karolinai Burger Kingben dolgozó alkalmazottat, miután a szemetesbe korábban kidobott sült krumplit szolgálta fel a vevőknek – számolt be az esetről a New York Post. A 39 éves Jaime Christine Majort hétfőn állították elő, miután az élelmiszer „megrongálásával” vádolták meg. A nő állítólag a frissen elkészült burgonyaszeletek közé csempészte be a szemetesből elővettet.
A jelentések szerint a rendőrséget július 9-én riasztották a gyorsétteremhez rendbontásra hivatkozva.
A járőrök a helyszínre kiérve két nőt láttak, amint az étterem dolgozóival üvöltöznek, fenyegetések és trágár szavak használata közepette.
Amikor a nők a rendőrök kérésére sem voltak hajlandók megnyugodni, mindkettőjüket letartóztatták, és garázdaság miatt vádat emeltek ellenük.
Két nappal később derült fény arra, hogy a rendbontás oka az volt, hogy a nevezett alkalmazott, Jamie Christine Major a szemetesből előbányászott krumplit szolgálta fel a vendégeknek.
Majort a történtek után letartóztatták, és jelenleg is fogságban tartják. Amennyiben elítélik, akár 20 év börtönt is kaphat.
Mutatjuk milyen autómárkák vannak veszélyben!
A betegség tüneteivel éveken át élt együtt a nő.
Az egyik ilyen az átvételkor történő fizetést érinti!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.