„Sok milliót költöttünk a lakásra" – több ezer bérlő került óriási bajba a XV. kerületben

Több ezer bérlő kerül bajba, miután drasztikusan megemeli az önkormányzati lakások bérleti díjait a budapesti XV. kerületben a baloldali önkormányzat. Egy lakossági fórumon kívül semmilyen társadalmi egyeztetés nem előzte meg a kérdést.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.04.03.
XVIII. kerület Cserdiné Németh Angéla bérlakás áremelés

Hosszú évek után jelentősen növelné Cserdiné Németh Angéla a XV. kerületben  az önkormányzati lakások bérleti díjait, derül ki abból a tervezetből, ami miatt a minap rendeztek lakossági fórumot a kerületben. A tervezet óriási felháborodást váltott ki, mivel a javaslat több ezer bérlőt teljesen ellehetetlenítene. 

Cserdiné Németh Angéla döntése több ezer ember lakhatását sodorja veszélybe. Fotó: Magyar Nemzet

Az előzetes tervek szerint a szociális helyzet alapján bérbe adott lakások egy összkomfortos lakás esetében 50, egy komfortos esetében 53,8, egy félkomfortos esetében 133, míg egy komfort nélküli lakás esetében 130 százalékkal drágulnának. Szociális helyzet alapján a bérleti jog megszerzésére ezentúl csak az a személy jogosulhat, akinek az egy főre jutó nettó jövedelme a bérbeadáskor nem haladja meg a 110 ezer forintot, egyedül élő esetében pedig a 130 ezer forintot. Ugyanakkor nemcsak a szociális elvű bérbeadás változik, hanem a költségelven és a piaci elven történő bérbeadás is. Míg előbbi esetében egy összkomfortos lakásnál 137, addig utóbbinál 72 százalékkal nőnek majd a költségek. 

A helyzet annyira puskaporossá vált, hogy több helyi lakos csak név nélkül kívánt nyilatkozni a Metropolnak, tartva a retorziótól.

51 éve, vagyis 1972 óta élünk XV. kerületi önkormányzati lakásban. Akkoriban tanácsi lakás kiutalásával jutottak az emberek önkormányzati bérlakáshoz. Anyukáink, apukáink, nagyszüleink verejtéke csorgadozik a falakban. Mi ezeket az ingatlanokat nem ingyen kaptuk. Szüleink és a még benne élő nyugdíjasok jelentős hányada hozzájárult az önkormányzati bérlakásállomány növeléséhez és építéséhez, amellyel most az önkormányzat gazdálkodik, és az 1990-es években ingyen került át az önkormányzat vagyonába

 – fakadt ki lapunk megkeresésére egy helyi lakos.

Mint mondta, a felújítások során összesen tízmilliós összegeket költöttek már a lakásra, cserébe vissza semmit nem kaptak, a költségeik részbeni megtérítését, illetve lakbérkedvezményt se. Sőt még a támogatott állami lakásfelújítási támogatásban sem tudnak reszt venni, mert nem ők a tulajdonosok.

A  lakbér emelése és a közös költség átterhelése jelentős anyagi terhet ró az amúgy se erős anyagi háttérrel bíró bérlők nyakába. A mai kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben 50-300 százalékos feletti lakbéremelést és a közös költség áthárítását elfogadhatatlannak tartjuk. Törlesztőrészlet mértékű bérleti díjakat akarnak velünk megfizettetni!

– tette hozzá ingerülten. Egy példa: „piaci elvű” önkormányzati bérlakások esetében egy 52 négyzetméteres lakás havi bérleti díja – minden nélkül! – akár 101 400 forint (Piaci II. díjszabás) vagy 80 600 forint (Piaci I. díjszabás) is lehet!

Sokak lakhatása kerülhet veszélybe. Fotó: Róka László / MTI

A lakók szerint 2021-ben a lakástörvény tervezett változtatásánál az önkormányzatok összefogva arra hivatkoztak, hogy azért nem lehet az önkormányzati lakásokat kedvezményesen az akkor meghatározott 15-30 százalékos forgalmi értéken eladni a régi bérlőknek, mert komoly szociális veszélyeket rejt magában, kiszolgáltatja a szegényebb bérlőket a lakásmaffiának, mindeközben pedig megszünteti a megfizethető, önkormányzatok által fenntartott szociálisbérlakás-rendszert. 

A mostani lakbéremelés komoly szociális veszélyeket rejt magában a lakók számára, mert kiszolgáltatja a szegényebb bérlőket az uzsorahitelt kínálóknak (hogy kifizessék lakbérelmaradásaikat), és szintén megszünteti a megfizethető, önkormányzatok által fenntartott szociálisbérlakás-rendszert.

Sajnos elcserélni se fogjuk tudni, mert a környező kerületekben, illetve más városokban a bérleti díj jelentősen alacsonyabb, mint a XV. kerület tervezett önkormányzati lakbérárai, itt nagyságrendileg kétszerese, két és félszerese, mint amit más önkormányzatok biztosítanak bérlőiknek, így nem fogunk találni cserepartnert

– mondta szomorúan a lakó.

A birtokunkban került dokumentumok alapján a következő módon alakulnának az önkormányzati lakások bérleti díjai:

Szociális elvű

 Mai ár (Ft/nm)Tervezett ár (Ft/nm)Emelés %-ban
Összkomfortos 300 Ft450 Ft50%
Komfortos260 Ft400 Ft53,80%
Félkomfortos154 Ft360 Ft133,70%
Komfort nélküli117 Ft270 Ft130,70%

 

Költségelvű

 Mai ár (Ft/nm)Tervezett ár (Ft/nm)Emelés %-ban
Összkomfortos 400 Ft950 Ft137,50%
Komfortos340 Ft850 Ft150%
Félkomfortos224 Ft760 Ft239%
Komfort nélküli160 Ft570 Ft256,25%

 

Piaci elvű

 Mai ár (Ft/nm)Tervezett ár I. (Ft/nm)Emelés %-banTervezett ár II. (Ft/nm)Emelés %-ban
Energiatakarékos összkomfortos900 Ft1 550 Ft72%1 950 Ft116,66%
Összkomfortos 700 Ft1 550 Ft121,50%1 950 Ft178,57%
Komfortos500 Ft1 380 Ft176%1 740 Ft248,00%
Félkomfortos370 Ft1 240 Ft235%1 560 Ft321,62%
Komfort nélküli280 Ft930 Ft232%1 170 Ft317,85%

 

Lehoczki Ádám  fideszes önkormányzati képviselő a Metropolnak azt mondta, hogy a lakosokat hidegzuhanyként érte a tervezet, mivel a folyamatos lassú emelés helyett egy óriási emelést kaptak a nyakukba. A politikus szerint a mostani intézkedés további terheket ró az amúgy is súlyos helyzetben lévő emberekre az inflációs válság árnyékában, mivel a helyieknek eleve kétszer is meg kell gondolniuk, mire költsenek. 

A helyiek a szomszédos kerületekkel példálóztak, ahol az ő megítélésük szerint sokkal bérlőbarátabban álltak ehhez a kérdéshez, máshol is volt hasonló emelés, például Újpesten, de ott egészen más módon vitték keresztül ezt a tervezetet. A lakossági fórumon a polgármester asszony négy példát hozott fel indokként,  amelyekben azt vezette le, hogy három esetben csökkent a bérleti díj. A fideszes politikus szerint Cserdiné Németh Angéla nyíltan félrevezette a lakosokat. A polgármester a lakhatási támogatás  összegével csökkentette a bérleti díjak mértékét, azonban a bérlők számára kérdéses, hogy ehhez hányan jutnak hozzá

A mostani intézkedés azért is meglepő, mivel az önkormányzatnak soha ennyi pénz nem állt még a rendelkezésére, csak idén 31 milliárd forintból gazdálkodhat a kerület. Ezzel szemben mégis a legrászorultabbakon próbál pénzt behajtani – tette hozzá.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás