RETRO RÁDIÓ

Ismét szöges kolbászokat szórtak szét a rosszakarók Budapest több pontján





Már a VIII. kerületben is veszélyben vannak a négylábúak.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.04.20.
kutya állatkínzás Budapest

Egyre óvatosabbnak kell lenniük a budapesti kutyagazdiknak, hiszen egyre több helyen ütötte fel a fejét mérgezés. A felelős állattulajdonosok egymást próbálják meg figyelmeztetni különböző Facebook-csoportokban arra, hogy hol található méreg, vagy épp szöges húsdarab, amit sétáltatás közben bármelyik mit sem sejtő négylábú megehet.

Több kutya életét veszélyeztetik a szétszórt falatok – Fotó: Shutterstock

Újra a XVIII. kerületben próbálkoznak az állatkínzók

Ahogy lapunk arról korábban is beszámolt, valaki fagyállós húsdarabot dobott be egy Luca nevű kutyának Pestszentlőrincen, amely sajnos elpusztult a mérgezés utáni napokban. A kutyus gazdája szerint bárki is követte el a szörnyű tettet, azt előre eltervezte és felmérte a terepet. A környéken élők szerint az sem kizárt, hogy betörési szándék állhat a mérgezések hátterében, ezért akarják a nagy testű házőrzőket bántani.

Most ismét egy XVIII. kerületi állatkínzási kísérletről adott hírt egy gazdi az egyik kerületi csoportban: a poszt szerint valaki csavarral átszúrt jutalomfalatokat szórt szét a Péterhalmi-erdőben, ahol sokan szoktak kutyát sétáltatni. A fővárosi kutyás helyeken már többször is találtak a gazdik szöges kolbászt, melyek egyértelműen a gyanútlan négylábúaknak lettek kikészítve, és komoly problémákat okozhatnak a kutyusoknak.
 

Az egyik gazdi a kutya szájából halászta ki ezt a falatot – Fotó: Metropol

A VIII. kerületben is megtörtént a baj

A napokban több olyan esetre is fény derült, ahol a gyanútlan ebek emiatt kerültek bajba. A VIII. kerületben a Teleki téren, a Mátyás téren és a II. János Pál pápa téren is találtak életveszélyes kolbászokat.

Szöges kolbászdarabkák vannak a Teleki téri kutyafuttatóban is. A távolban sétáltam, amikor észrevettem, hogy a kutyám eszik valamit. Mire odarohantam, már megevett egyet. A maradékban gombostű volt

– árulta el Panna, aki kutyájával ezek után rögtön orvoshoz sietett. Elmondása szerint a kutyus azóta szerencsére jól van, ő pedig feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrség is nyomoz az ügyben

Ahogy azt megírtuk, több feljelentést is tettek a háziállataikat féltő gazdik a rendőrségen, amit a BRFK is megerősített számunkra, illetve tudatták lapunkkal, hogy valóban érkezett bejelentés méreggyanús anyagokról, és nyomozást rendeltek el állatkínzás gyanúja miatt. Korábban pedig a Margitszigeten szétszórt mérgezett kutyatáp miatt állatkínzás gyanúja miatt hivatalból eljárást indított a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság is. 





 





Ezeket olvastad már?
Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás