RETRO RÁDIÓ

Vezetékes vízért küzd egy egész városrész Budaörsön!





Bár évtizedekkel ezelőtt belterületi üdülőövezetté nyilvánították Budaörs Frankhegy területét, a vízellátás azóta sem megoldott. 2023-ban kisgyerekes családok járnak a kék, utcai nyomós kúthoz, ha vízhez akarnak jutni, mindössze pár kilométerre a fővárostól.



Megosztás
Szerző: Forgács Ági
Létrehozva: 2023.03.21.
Módosítva: 2023.03.21.
Budaörs ivóvíz Vízgazdálkodás kút

Hiába az ország egyik leggazdagabb városa Budaörs, 2023-ban ott tartanak, hogy a város belterületének egyharmadán még mindig nincs vezetékes víz és csatornahálózat. Ez a városrész az 1979-ben belterületi üdülőövezetté nyilvánított Frankhegy, ahol az ott élők, nyaralók, hétvégi telkesek az utcai kék nyomós kúthoz kénytelenek elzarándokolni, ha vízhez akarnak jutni. Mivel Magyarország belterületeinek mindössze 1-2%-át érinti hálózatos vízellátási probléma, meglehetősen pikáns, hogy a fővárosi agglomeráció legfelkapottabb városában ilyen gondokkal kell a lakóknak megküzdeni. Pedig a frankhegyiek már 1995-ben víziközmű-társulatot alapítottak, hogy érvényesíteni tudják jogaikat, megállapodásra azonban a mai napig nem jutottak az önkormányzattal.

A vízért küzd egy egész városrész Budaörsön! – Fotó: Markovics Gábor

„Testi, lelki egészséghez való jog”

Az Alaptörvény kimondja, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, aminek része az „ivóvízhez való hozzáférés biztosítása” is. Budaörs Frankhegyen három lehetőségük van a telektulajdonosoknak, ha vízhez akarnak jutni: elsétálnak az utcai nyomós kútig (akár 100-200 métert is), vitetnek maguknak vizet lajtos kocsival (már ha van víz tárolására alkalmas ciszternájuk), vagy fúratnak egy kutat. Ugyanis három évtizede hiába várnak arra, hogy az önkormányzat az alapvető jogaikkal összhangban kiépítse, illetve támogassa a városrészen a vezetékes vízhálózat kiépítését. 

Ez a terület itt kiszabályozott üdülőterület, üdülőtelkek vannak, amin engedéllyel épített, téliesített épületek állnak. Itt kisgyerekes családok is élnek 100-200 méterre az utolsó vízcsaptól, és nincs víz, nincs csatornahálózat, speciális módon kell megoldani, főleg a dolga végeztét a családnak, a vízvétel pedig az utolsó csapból történik, így jutnak ivóvízhez

– mesél az elképesztő helyzetről Pusztayné dr. Jakab Róza, a Budaörs Frankhegy Víziközmű Társulat jelenlegi elnöke.

Pusztayné dr. Jakab Róza, a Budaörs Frankhegy Víziközmű Társulat jelenlegi elnöke bízik abban, hogy végre bevezetik Frankhegyre a vizet – Fotó: Markovics Gábor

Nem jutnak megállapodásra az önkormányzattal

A társulat jogelődje 1995-ben alakult, jelenlegi formáját pedig 2001-ben nyerte el: ez azt jelenti, hogy a településrészen élők már 30 éve küzdenek azért, hogy vízhez jussanak, egyelőre azonban mindhiába. A város vezetője, Wittinghoff Tamás ugyanis a társulattól a közút kialakítását és fejlesztését is elvárná, a vízgazdálkodásról szóló törvény alapján azonban víziközmű-társulat nem végezhet ilyen feladatot. 

A víziközmű-társulat közfeladatként kizárólag a település vagy több település esetén az együttesen ellátható települések belterületi, illetve lakott területi részének közműves vízellátását, szennyvízelvezetését, szennyvíztisztítását, a belterületi vízrendezést és csapadékvíz-gazdálkodást szolgáló vízilétesítményeket hoz létre, illetve fejleszt. A víziközmű-társulat az e törvényben meghatározott közfeladatán és az ahhoz kapcsolódó helyreállítási munkákon kívül egyéb tevékenységet nem végezhet. Az Önkormányzat nem kérhet a Társulattól jogszabályellenes feladat-végrehajtást és nem lehetetlenítheti el a Társulat működését. A Frankhegy terület belterületbe vonása már megtörtént – ez vissza nem vonható –, és ezzel az önkormányzati döntéssel feladatok is járnak minden érintett részére

– küldte meg a frankhegyi víziközmű-társulatnak a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság a tájékoztatást.

Egyértelműen fogalmaz a tájékoztatás. 

Csúsztatások, félreértelmezések sorozata Budaörsön

Budaörs polgármestere általában arra hivatkozik, amikor a városi közmeghallgatásokon előkerül a hányatott sorsú Frankhegy ügye, hogy amennyiben bevezetik Frankhegyre a vezetékes vizet, akkor a hegyről hatalmas forgalom zúdul rá a városra, és egyébként is Frankhegy Budaörs tüdeje, a város tiszta levegőjének forrása. Ahogy azonban a vízügyi igazgatóság is kiemeli, már nem tudja visszavonni a polgármester azt, hogy a városrészt 1979-ben belterületté nyilvánították, így azt sem, hogy ott telkeket alakítottak ki. Szó sincs azonban sem további telkek kialakításáról, sem arról, hogy valaki a Frankhegy területén lévő erdőket bántaná. A lakók azt sem akarják, hogy az üdülőterületet lakóterületté nyilvánítsák, ha pedig mindenki betartja a városrészre vonatkozó építési szabályzatot, akkor az ivóvíz bevezetésével nem fog érezhetően nőni a városrész lakossága sem.

 





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás