
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA közszolgálati média és a Nemzeti Filmintézet (NFI) együttműködésének köszönhetően a kortárs magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai láthatók vasárnap esténként a Dunán. Minden vasárnap este egy-egy olyan alkotást mutatnak be, amely az elmúlt években született, ezek közül többet elsőként a televízióban. (x)
Történelmi események feldolgozását, irodalmi adaptációkat, animációs alkotásokat, dokumentum- és mozifilmeket, tévéjátékokat láthat a közönség. A válogatásban szerepelnek nemzetközi fesztiválokon díjazott filmek is, de rangos hazai szakmai díjas alkotásokkal is találkozhatnak a nézők, és a kínálatban láthatunk több olyan tévéjátékot is, amelyek hazai színházak produkcióiból készültek.

Március 19-én Szalay Péter valóságfilmjét a Nincs parancs!-ot láthatjuk a Dunán.
1989 Európa sorsfordító éve, egy 40 évig működő rendszer összeomlik. Kísértetiesen hasonló a két alezredes története, akiket a regnáló hatalom – konkrét parancs nélkül – sorsukra hagyott! Ők azok, akik hatáskörüket túllépve, először a magyar–osztrák határon, majd a berlini falnál puskalövés nélkül tömegeket engedtek Nyugatra. A film középpontjában álló drámai esemény, egy keletnémet család tragédiája bizonyítja, milyen lehetett volna egy másik forgatókönyv.
(x)

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.