
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
A felkapott pletykákkal ellentétben semmi esély nem volt a medencék megmentésére az állapotuk miatt, ám a korábbi strand helyére semmi olyan dolog nem fog kerülni, amitől a környéken lakók tartottak.
Ahogy arról a Metropol elsőként számolt be, elkezdődött Rákoscsabán, a több mint 90 éves Csabagyöngye strandfürdő lebontása. Az már korábban borítékolható volt, hogy fővárosunk történelemének egy darabkája tűnik el a korábbi strand lebontásával, ugyanis, mint megtudtuk, a medencék romló állapota és azok környezete is balesetveszélyes volt. Így az újranyitásról álmodni sem lehetett a 30 éve használaton kívüli fürdőben.
A medencék az 1920-as évek végétől egészen a 80-as évek végéig működtek, a bezárását követően pedig 1999-ben került az Üdvhadsereg Szabadegyházhoz a terület. A szervezet a Metropolnak nyilatkozott a medencék elbontásának okairól, illetve eloszlatták azokat a tévhiteket, miszerint bármilyen nagy beruházás kerülne a strand helyére.
Az Üdvhadsereg Szabadegyháztól megtudtuk, hogy az egyház értékesítette a Lemberg utca 38–42. szám alatti ingatlanuk egy részét, és itt található a két romos medence.
A híresztelésekkel ellentétben nem lett volna mód a strand újranyitására, mivel az építése óta időközben életbe lépő, egyre szigorodó szabályozásnak nem tudott volna semmilyen módon megfelelni ez a terület
– árulta el az Üdvhadsereg. Rámutattak, hogy a strandot ezért is zárták be korábban, az szervezet pedig már a használaton kívüli területet vásárolta meg és azon szociális tevékenységet folytatott az utóbbi 20 évben.
„A teljes rész hasznosításával kapcsolatban időközben több terv is született és került elvetésre. Mivel a méretei miatt a terület gondozása, és a rajta lévő tereptárgyak egyre veszélyesebbé váló, romló állapota sürgetővé tette azt, hogy megoldást találjunk, ezért felmerült a részleges értékesítés gondolata” – tette hozzá a szervezet.
Nemcsak a fürdő, de annak környezete is romos állapotba került. Például a fákkal alaposan elbántak a szélviharok. Egy favizsgálati szakvélemény után 2022 októberében a telken található öreg fákat veszélyesnek és kivágandónak minősítették. Az eltávolított 11 fa helyett Magyarországon őshonos új fafajokat telepítenek majd. A hatalmas területen betonnal fedett rész már nem felel meg a családi házas övezetre vonatkozó előírásoknak.
Megoldást kellett találnunk ezekre a kérdésekre, azonban ez olyan költséggel járt volna számunkra, amelyet vállalni nem tudtunk. Ezért 2023 február hónap végén a terület egy része eladásra került.
Semmilyen hatalmas beruházás nem várható a területen, az Üdvhadsereg ugyanis csak olyan cégnek kívánta értékesíteni a területet, aki családi házakat akart oda telepíteni.
Az új tulajdonos, a DebÉv Generál Kft. a tereprendezés után családi házakat kíván építeni
– számolt be róla az Üdvhadsereg sajtóosztálya.
A Metropol személyesen is felkereste a területet, és beszélt a környéken élőkkel. Itt olyan információkhoz jutottunk, miszerint néhány ingatlanügynök azzal a történettel értékesített drágábban házakat a környéken, hogy a közeljövőben wellnessközpont fog épülni a strand helyén. Lehet, hogy emiatt is élt az a feltevés a budapestiek fejében, hogy fürdő épül a régi strand helyére. Ez azonban szemfényvesztés volt.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.