
A szakértő szerint ebből a 4 gyümölcsből kell többet fogyasztanod a jobb emésztés érdekében
Gyümölcsökkel javíthatod a bélrendszer egészségét.
Érdemes lesz nyitott szemmel járnunk a mai napon!
Bár még nincs itt a karácsony, a mai nap több csillagjegy számára ajándékkal felérő találkozást ígér. Lássuk, köztük vagy-e te is?!

Kos
A Bika Hold stabilitást, szerencsét és eredményeket jelez. A pénzügyeivel kapcsolatban változás állhat be, ám ez most kizárólag kedvező fejleményekre utal. Pénz állhat a házhoz, akár valamit meg is nyerhet. Ugyanakkor érdemes vigyáznia néhány irigy emberrel!
Bika
A Plútó fényszöge szerint kedden előfordulhat, hogy valaki a környezetében szinte az őrületbe kergeti a viselkedésével. Komoly önuralomra lesz szüksége, hogy elkerülje a konfliktust az illetővel. A legtöbbet akkor teheti, ha nagyon bosszantja, hogy megpróbálja figyelmen kívül hagyni. Délután jó híreket kaphat.
Ikrek
Valaki felveszi önnel a kapcsolatot, vagy új ismeretségre tesz szert. Izgalmas időszak ez, főleg akkor, ha olyan személyről van szó, akivel kapcsolatban már régóta vannak tervei. Ha mégsem így érezne, készüljön valamilyen jó kifogással!
Rák
Egy kolléga, szomszéd vagy ismerős új oldaláról mutatkozhat be, vagy olyan helyzet adódhat, amelyben közelebbről is megismerheti. Ne lepődjön meg, ha most egészen más kép rajzolódik ki önben az illetőről.
Oroszlán
Nagyon különleges lehetőségek várják ma. Valójában bármi jó megtörténhet önnel kedden. Közeleg a karácsony, de most nem idegeskedik emiatt, hanem örül neki. Egész nap fürdőzhet a szeretetben és a pozitív energiákban.
Szűz
Lehet, hogy nem a legjobb hangulatban ébred, de hamar rájön, hogy ez egyáltalán nem rossz nap, sőt! Különösen akkor, amikor érzi, mennyire hatékonyan halad a munkájában. Könnyedén átlát mindent, és sokkal alaposabban dolgozik a szokásosnál. Ugyanakkor a Plútó fényszöge intrikára figyelmeztet.
Mérleg
Semmi oka nincs panaszra. A kedd örömteli pillanatokat tartogat az ön számára. Könnyen lehet, hogy ma nagyon fontos emberekkel ismerkedik meg, akik sokat segíthetnek a jövőben, új lehetőségekhez juttatva. Viszont ne kürtölje világgá a dolgait, mert valaki pletykálhat a háta mögött.
Skorpió
Ma akár kisebb kockázatot is vállalhat. A bolygók ugyanis olyan váratlan változásokat jeleznek, amelyekből ön biztosan jól jön ki. Ugyanakkor a féltékenység felütheti a fejét egy kapcsolatában.
Nyilas
Ma rendkívül hatékony lehet. Bármilyen munkát végez, kedden eredményesen halad a feladataival. A hibákat és problémákat is könnyebben észreveszi, és olyan dolgokat lát meg, amelyek felett mások figyelme elsiklik. Ezzel komoly elismerést szerezhet.
Bak
Kifejezetten jó napra számíthat kedden. Jól tud koncentrálni, és kedvet érez hozzá, hogy minél több feladatot elvégezzen. Nem csoda, hogy extra sikeres lehet ez a nap. Ráadásul jó hírt is kaphat. Ugyanakkor jobb, ha kimarad a pletykákból és az intrikákból.
Vízöntő
Kedden olyan hír jut el önhöz, amelyről nehezen tudja eldönteni, igaz-e vagy sem. Mindenképpen járjon utána, mielőtt döntést hoz! Fontos az is, hogy most határozottan kijelölje a saját határait, mert valaki megpróbálhat visszaélni a jóindulatával.
Halak
Kedden nagyon jó megérzései lehetnek, és találkozhat valakivel, akinek később nagy szerepe lehet az életében. Ugyanakkor a párja féltékennyé válhat. Az is elképzelhető, hogy valaki szinte azonnal pletykálni kezd önről. Legyen óvatos!

Gyümölcsökkel javíthatod a bélrendszer egészségét.

Te vajon átmész a teszten?

Mutatjuk a pszichológus tanácsait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.