RETRO RÁDIÓ

Egy egész város gyászolja a szén-monoxid-mérgezésben meghalt apát és fiát





A két férfi nem sokkal a tragédia előtt költözött vissza Magyarországra.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.02.17.
Módosítva: 2023.02.17.
szén-monoxid-mérgezés tragédia család nyomozás Magyarország

A Ripost számolt be róla, hogy egész Nagyhalász azt a nyugdíjas férfit és középkorú fiát gyászolja, akik szomorú tragédia áldozatai lettek a napokban. A két férfi nem is sejtette, hogy végzetes napra ébredtek: mindössze annyi történt, hogy egy hűvös éjszakán nagyon fáztak, ezért azzal akartak egy kis plusz hőt termelni, hogy a konvektor mellett a gáztűzhelyet is bekapcsolják. Nem nehéz kitalálni, hogy ezzel azonban szörnyű hibát vétettek, ugyanis a szellőzésről már nem gondoskodtak, a fűtőtestek pedig elhasználták az oxigént, így reggelre mind a ketten elhunytak a felgyülemlett szén-monoxid következtében.

Carbon,Monoxide,Alarm,In,A,Room,Heated,By,The,Gas
Megelőzhetőek lennénk az ilyen tragédiák – Fotó: Shutterstock

Az eset pedig attól csak még tragikusabb, hogy az apa-fia páros alig egy hete költözött vissza Magyarországra, korábban ugyanis Izraelben éltek. A Ripost beszámolója szerint a helyiek örültek is annak, hogy hazatértek, hiszen mindenki kedvelte a 86 éves apát és 53 éves fiát.

Nagyon kedvesek voltak, nagyon örültünk, hogy hazatértek. Itt mindenki kedvelte őket, és ők is várták az itteni életüket

– mesélte a lapnak egy helybeli.

Szörnyen megrázott minket ez az egész. Milyen kegyetlen az élet? Hazajöttek, hogy új életet kezdjenek, de valójában meghalni tértek haza. Nagyon sajnáljuk őket az egész településen

– emelte ki az asszony.

A lap a Tények információira hivatkozva azt írja, hogy apára és fiára a szomszéd férfi talált rá, aki mindennap benézett a családhoz, viszont mikor a tragikus napon nem nyitottak ajtót, rögtön tudta, hogy valami baj van. Ezért azon volt, hogy valahogy bejusson a házba, ahol végül már csak a holttestek szörnyű látványa fogadta.

Megmozgattam őket, de majdnem sokkot kaptam én is

– idézte fel a csatornának a szomszéd. A férfi természetesen egyből kitárta az ablakokat és megkezdte a szellőztetést, azonban a mérgező szén-monoxid koncentrációja olyan magas volt, hogy a kiérkező katasztrófavédelmi szakemberek még ezek után is magas értékeket mértek a házban.

A baleset körülményeit és részleteit még vizsgálják.





 





Ezeket olvastad már?
"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás