A gyilkos megbánta tettét és szeretne végre nyugalomban élni. Úgy érzi, újra és újra meg akarják büntetni azért, amit egyszer elkövetett.
38 éve már, hogy meghalt egy tinédzser lány az ózdi temetőben, az áldozatot megfojtották. Maga a gyilkos is csak néhány évvel volt idősebb nála. Liebe Attila sosem bocsátja meg magának, amit tett, de ahogy fogalmazott, nem tudja visszafordítani az idő kerekét. A korabeli sajtóban használt „ózdi fojtogató” megnevezés szerinte túlzás, nem akart ölni, soha nem tudna ártani senkinek. Az orosz színházreformer, iskolateremtő, színésznevelő és teoretikus, Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij híveként a teljes átélés élményét kívánta megteremteni a halál eljátszásához a fojtogatással, mert a példakép rendező szerint a légszomj adja vissza a színésznek az igazi, eredeti, halálközeli élményt.
Az Ózd környéki kis falu temetőjének sarkában nyugszik a 15 évesen meghalt Sivák Erika. A rokonai már mellette nyugszanak vagy elköltöztek, és mivel 38 esztendő telt el a szörnyű eset óta, az emberek többsége nem is tudja, ki volt ő. „Megbélyegeztek. Embert öltem, nem tagadom, nem mentem fel magam, örök keresztem, örök terhem. Imádtam a színházat… Nem akartam ölni, baleset volt. Utána pedig már csak a nevem miatt azért ítéltek el, mert én voltam az ózdi fojtogató. Amikor ezt a szabadulásom után egy másik amatőr színházi csoportban egy igazságügyi alkalmazott hölgy megtudta, a múltam miatt kerültem vissza a rácsok mögé. 1998-ban is megvádoltak, szintén a nevem, a múltam, a bélyeg miatt, de akkor már a bíróság elutasította az alaptalan rágalmakat” – így vallott a Blikknek Liebe Attila.
A férfi ma is Ózdon él, takarító vállalkozóként dolgozik társasházaknál, verseket ír és mond. A kritikusai szerint is van érzéke a költészethez, az előadó-művészethez. A Blikk által megkérdezett színházi szakértő szerint valóban igaz, hogy a légszomj okozta tehetetlenség és kétségbeesés fejti ki a tragikus vég bekövetkezte előtti legvalósághűbb halálközeli élményt. Sztanyiszlavszkij alkalmazta először a modern színjátszásban ezt a módszert, mindig hangsúlyozva, a teljes átélés játék, színészi játék, ahol a játékosok soha nem veszíthetik el az önkontrolt, mindig tudják, hol kell megállni.
Liebe Attiláról az emberölési ügy nyomozása során több pszichológus szakértő is megállapította, hogy a férfi elméje egészséges, pontosan felfogta, mit tett, a következményekkel számolnia kell. Ugyanakkor az egyik szakértő azt írta, szerinte a gyanúsított az orosz színházi mester teljes átélésre játszó instrukcióinak kontár másolója, aki e mögé rejti el a perverzitását. Lételeme, hogy elkábított nők zsongják körül, valós a veszély, hogy újra egy nyakhoz nyúl.
„Negyedszázada, amióta az utolsó alaptalan vádak alól felmentett a bíróság, nem járt itt rendőr, nem volt ellenem eljárás még csak szemetelésért sem. Életemben egyszer, 1985-ben hibáztam egy hatalmasat. Ennek a terhe alatt élek, sosem lesz nyugtom. Persze meg sem érdemlem, így is fel lehet fogni. Bűn és bűnhődés az életem, tele feloldozhatatlan ellentmondásokkal, hiszen én sem tagadom meg magam. Ám nem vagyok meghasonlott, nem vagyok kártékony, nem vagyok rém, aki elől zárni kellene a tizenéves lányokat. Egy egyszerű, vidéki, városi poéta vagyok. És igen, bélyeggel. Nem könnyű ezzel együtt élni, nagyobb erő kell hozzá, mint hogy feladjam. Mert tudom, az lett volna a könnyebb út az ózdi fojtogató megnevezés megszüntetéséhez.”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre