Elmondta a szakértő: ezért akar mindenki körforgalmat lámpasor helyett

Legutóbb a XVIII. kerületben élők fejezték ki nemtetszésüket egy lámpás kereszteződés kialakításával kapcsolatban Pestszentimrén. A lakosok jobban szeretnének körforgalmat a csomópontra. Megkérdeztük a szakértőt, miért szeretik jobban a körforgalmakat a közlekedők.



Megosztás
Szerző: Kis Dalma Róza
Létrehozva: 2023.02.03.
XVIII. kerület körforgalom szakértő válaszol

Évtizedek óta probléma Pestszentimrén a már „halálsaroknak” elnevezett kereszteződés a Szálfa utca és a Lőrinci út sarkán. A veszélyes kereszteződés már hosszú évek óta szedi az áldozatait: volt olyan hét, hogy 5 súlyos baleset történt a helyszínen. A környéken élők már évek óta lobbiznak egy körforgalomért az önkormányzatnál. Volt, hogy petíciót is indítottak a helyzet megoldásáért a lakosok körében. 

A probléma a napokban újra fellobbant, amikor Pál Norbert önkormányzati képviselő közzétette a kerületi csoportban, hogy az említett halálsarokból lámpás kereszteződést csinálnak. A kommentelők azonban nem örültek a hírnek: továbbra is körforgalmat szeretnének. Sokak szerint nem alkalmas az útszakasz lámpasor telepítéséhez, ugyanis nagy torlódás várható a forgalmasabb időszakokban. 

Sokan biztonságosabbnak tartják a körforgalmakat, a kérdés azonban nem ilyen egyszerű Fotó: Pixabay

Na de miért is jobb egy körforgalom?

Mind a két csomóponttípusnak – a lámpának és a körforgalomnak is – megvan a sajátos helye és jelentősége

– mondta Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő a Metropolnak. Kiemelte: mind a két típusnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. Körforgalomhoz helyre van szükség, így például a belvárosban nagyon nehéz lenne kialakítani. Ott lámpa kell, az az optimális. Ugyanez igaz fordítva is. Van, ahol nem praktikus jelzőlámpákat telepíteni” – tette hozzá.

 

A lámpás kereszteződések hátránya az, hogy ha elromlik a berendezés, visszatér a régebben fennálló közlekedési szituáció, annak minden problémájával együtt. Valamint nem zárható ki az emberi tényező sem, miszerint a közlekedők bátran átmennek a piroson is, ami balesetekhez vezethet. Előnye viszont, hogy gyorsan telepíthető és rugalmasan alakítható a lámpák programja később a közlekedés ritmusához. 

Van, ahol jobb a lámpasor kialakítása, mint a körforgalom Fotó: Pixabay

Vannak előnyei és hátrányai is

A körforgalom viszont azon kívül, hogy viszonylag nagy területre van szükség a kialakításához, rengeteg előnnyel bír. Ilyen például, hogy a közlekedőknek elegendő csak egy irányba figyelniük, ezzel kiiktat egy konfliktuspontot.

A körforgalmaknál kialakított gyalogos-átkelőhelyek sokkal biztonságosabbak is, ugyanis az autósok szívesebben állnak meg, hiszen úgyis lassítaniuk kell a körforgalom miatt” – árulta el lapunknak Pausz Ferenc. A szakértő hozzátette: vannak olyan helyzetek azonban, ahol a körforgalmak visszatorlasztanak

Ha megnövekszik az egyik irány forgalma, akkor eléri a maximális kapacitását a körforgalom, és egy idő után ugyanúgy torlódás fog kialakulni

– mondta a szakértő a hátrányokról, aki kifejtette: a körforgalmak megfelelő működéséhez szükség lenne az udvariasságra is, hogy mindenki át tudjon jutni a kereszteződésen. 

Ikonikus körforgalmaink

Több budapesti körforgalom is segíti a fővárosban közlekedők mindennapjait. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében évről évre pályázatot hirdet az „Év körforgalma” címmel. A pályázaton szinte mindig szerepel egy budapesti remekmű is, így például a Pusztaszeri út és Törökvész út találkozásánál elhelyezkedő, a helyi adottságokhoz igazodó körforgalom is indult tavaly a címért. 

Az M0-s és 11-es út találkozásának körforgalma Fotó: Ruzsa István / MTI

Hasonlóan impozáns körforgalom az M0-s és 11-es út csomópontjában 2017-ben átadott, lámpákkal megbolondított kereszteződés is, ami kiválóan nyújt megoldást a közlekedési káoszra, legalábbis akkor, ha az autósok tudják, hogy hová kell besorolniuk. 

De senkinek sem kell bemutatni a 2020-ban elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. termináljához vezető turbókörforgalmat sem, aminek köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé vált a terminál megközelítése. 

A reptér turbókörforgalmát 2020-ban adták át Fotó: Budapest Airport

Budafokot két, viszonylag új körforgalom is szépíti, ezzel megkönnyítve a környéken élők mindennapjait. A 7-es út és Háros utca találkozásánál megépült csomópont 2019-ben készült el, a Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca találkozásánál pedig 2022 októberében kezdték meg a munkálatokat, melyek előreláthatólag idén nyáron fejeződnek be. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás