Rémisztő, egy rossz mozdulat miatt agyvérzések sorozatát kapta az apuka

Egy 35 éves sportszerető apuka háromszor is agyvérzést kapott, miután túl gyorsan fordította el a fejét, és ezzel elszakította az artériáját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.20.
agyvérzés apuka sport kórház

A négygyermekes apuka a barátaival sportolt Missouri államban, amikor pattanást érzett a nyakában egy gyors fejfordítás közben. A látása homályossá vált és szédült, majd hányt és bizseregni kezdett az arca, valamint a végtagjai. Kórházba került, ahol az intenzív osztályra vitték és megállapították, hogy az artéria sérülése miatt három sztrókot is szenvedett a kisagyában – írja a Mirror.

A rémisztő élmény után a férfi most szeretné felhívni a figyelmet a sztrók tüneteire és a visszafordíthatatlan károsodások megelőzése érdekében a gyors orvosi ellátás fontosságára. A diagnózisról azt mondta: „35 éves, egészséges férfiként ezek olyan szavak, amelyeket soha nem gondolsz, hogy hallani fogsz.” Mint sokan mások, ő is úgy gondolta, ilyesmi sosem történhet meg vele, de a gyors ellátásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül megúszta a történteket. Hozzátette, a balesete előtti héten úgy érezte, vagy becsípődött egy ideg a nyakában, vagy elaludta azt, de azt hitte, az érzés elmúlik. A baleset napján nem erőltette meg magát, csak a szokásos játékot űzte, de ennyi is elég volt a bajhoz. Különleges pillanat volt számára, amikor meggyógyult és rájött, hogy még mindig tud járni, egyensúlyozni, és úgy élni az életét, mint korábban. Az édesapát két nap után hazaengedték a kórházból.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás