
Símaszkos alakkal gyűlt meg a baja, ez lett a vége
Nem hiszed el, hol akadt egymásba a két férfi.
Tájékoztatásuk szerint Gerő András kedden halt meg súlyos betegségben. Búcsúztatását szűk családi körben tartják.
Gerő András 1952-ben született Budapesten. 1972-től 1977-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-szociológia szakos hallgatója volt, 1977-től az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója. 1981–1995 között a művelődéstörténeti tanszéken docensként dolgozott.
1994-ben a Pennsylvaniai Egyetemen Fulbright-professzor volt, 1995-ben habilitált, 1995-től 2017-ig az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti tanszék vezetője volt, 2002-től a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 2013-tól az Első Világháborús Centenáriumi Projektben a Tudományos Tanácsadó Testület alelnökeként vett részt.
Fő kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt.
Több mint hetven könyve jelent meg, köztük számos angolszász, illetve német nyelvterületen. Legutóbbi kötetei közé tartozott az Arcképek az Osztrák–Magyar Monarchiából című munka, amely 2021-ben jelent meg, tavaly Liberális látószög címmel adta ki könyvét a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
1987-ben a történelemtudományok kandidátusa lett, 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora, ugyanebben az évben átvehette a Budapestért díjat. A Széchenyi-díjjal 2008-ban ismerték el, 2017-ben a Szent György Rend – a Habsburg–Lotaringiai-ház Európai Rendjének tiszteletbeli lovagja lett.
Nem hiszed el, hol akadt egymásba a két férfi.
"Minden lehetséges módon támogatjuk Ukrajnát! Feltétel nélkül"
A kisfiú édesanyja a Metropolon keresztül kér segítséget.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre