
Sokk a kórházban: 14 évesen tudta meg, hogy nincs méhe - Minden álma, hogy anya lehessen
Lacey sosem kezdett el menstruálni.
Csak 10 évet ült a nő és a barátja a szörnyű bántalmazásért.
Alighogy megszületett a kis Tony, borzalmas szenvedésen kellett átmennie – tudósít a The Sun. Elmebeteg szülei ugyanis mindössze 41 nappal születése után annyira bántalmazták, hogy eltörtek az ujjai és lábujjai, valamint elszakadt a szalagja. Ekkor a szülők ahelyett, hogy segítséget kértek volna, még 10 napig hagyták szenvedni a kicsit. Végül életveszélyes állapotban került kórházba, ahol az orvosok több szervi elégtelenséget, vérmérgezést, toxikussokk-szindrómát állapítottak meg a babánál, illetve azt, hogy eltört mindkét combja, alsó lábszára, bokája, lábujjai és hüvelykujja, és jelentős volt az agysérülése is. Ezek miatt végül az orvosok kénytelenek voltak amputálni a kicsi lábát.
A nyolc végtagtörésen és a fejsérülésen kívül, amelyek miatt az egyik füle megsüketült, Tonynak 23 műtéten és nyolc vérátömlesztésen kellett átesnie. Mindez azt jelenti, hogy élete során különleges szükségletei lesznek, lábprotézissel kell élnie a félig süketté is vált gyereknek.
Kétszer amputálni kellett a térdénél, és a csípője véglegesen elmozdult
– mesélte a szörnyűségeket a fiút örökbe fogadó Paula Hudgell.
A fiút örökbe fogadó pár azóta azért kampányol, hogy elvetemült szülei ne csak pár évet legyenek kénytelenek rácsok mögött tölteni, ami akkor 10 év volt, mint maximális büntetés, amit a bíró kiszabhatott. Petíciót indítottak a törvény szigorításáért, amelyet már több ezer brit alá is írt. A Tony-törvény esetleges megszavazásával jelentősen szigorodhat a gyermekbántalmazások büntetési tétele. Jelenleg azonban a nemzeti felháborodás ellenére a kis Tony szülei büntetésük felét letöltve szabadulhatnak, figyelembe véve az előzetes letartóztatásban töltött időt.
Lacey sosem kezdett el menstruálni.
Egy ritka gyomorbetegség miatt kizárólag speciális orvosi italokon élt.
Tűkön ülve várjuk a startot!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre