
Megtalálták az elveszettnek hitt fiatalt – Sosem találnád ki, hol volt!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA férfit négy napig kereste a rendőrség, de még ők is meglepődtek, amikor előkerült.
A 22 éves Nelson Newberry a kenyai Nairobiban él és dolgozik, aki után a rendőrség hajtóvadászatot indított, miután december 6-án eltűnt. A férfit utoljára egy bevásárlóközpontban látták, ahol SIM-kártyája cseréjét szerette volna intézni, majd eltűnt, ezért a kenyai bűnüldözési erők rendőrei munkába álltak, hogy megtalálják. Négy nappal az eltűnés után a nyomozók „megrohamoztak” egy Nairobi külvárosában lévő kocsmát, és sikerült megtalálniuk Nelsont, aki éppen sörözött.

Egy helyi kocsmában találták meg a Kiambu megyei Uthiruban, ahol újonnan szerzett barátaival ivott, és úgy tűnt, hogy kábítószer hatása alatt áll. A fiatalembert azóta hazaengedték az apjával, aki épp most érkezett az Egyesült Királyságból a jó hírre, hogy megtalálták a fiát
– nyilatkozta a rendőrség a Daily Starnak.
A rendőrség azt is megerősítette, hogy megtalálását követően Nelsont orvosi kezelésre egy helyi kórházba szállították.

Top hírek

Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Megdöbbentő baleset: repülő csapódott a járművek közé – videóval
Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Humanoid robot támadt rá egy vásárlóra, az esetről megdöbbentő videó készült
Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre