RETRO RÁDIÓ

„Majd kinő a betonból a méhlegelő” – térkő sivatag lett a „szuperzöldnek” kikiáltott új Blaha Lujza tér





A másfél évig tartó felújítás befejeztével Karácsony Gergely szombaton átadta az új Blaha Lujza teret. Az általa beígért „szuperzöld” térre azonban még sokáig várniuk kell a budapestieknek – mert amit átadtak, az nem az…



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.12.
Módosítva: 2022.12.14.
VIII. kerület VII. kerület blaha felújítás Karácsony Gergely zöldítés

A főpolgármester szombaton a téren tartott beszédében főképp a saját sikereként könyvelte el a felújítást. Mint mondta: korábban évtizedekig senki nem nyúlt hozzá a térhez, noha az elmúlt 50 évben gyakorlatilag nem volt olyan városvezetés, amely ne ígérte volna a felújítását.

„Karácsony Gergely a hivatalba lépése óta egyetlen önálló fővárosi beruházást sem tud felmutatni, amikor pedig belenyúlnak a korábbi városvezetés által előkészített felújításokba, akkor azzal csak ártanak az adott projektnek” – nyilatkozta ugyanerről az Origónak Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője hozzátette: Karácsonynak 2020 elején csak alá kellett volna írnia a szerződéseket, és a Blaha rekonstrukciója tavaly év végére elkészült volna, sőt már lehetne közlekedni a Lánchídon is. A Blaha-felújítás projektje eredetileg 2019-ben, még Tarlós István idején indult el, a terveket elfogadták, a költségvetést véglegesítették, a kormány pedig 1 milliárd forinttal járult hozzá a tér megújításához.

Leginkább térkövekkel fedték le a Blaha Lujza tér felületét Fotó: Metropol

 

Drágábban, később, kevesebbet

Az eredeti tervekhez képest Karácsonyék egy évvel később fejezték be a Blaha Lujza tér felújítását, mivel az előző, Tarlós-féle városvezetés által előkészített projektet alaposan megkésve kezdték el. A munkálatok csigalassúsággal haladtak, a téren ásítozó, lapátot támasztó vagy épp focizó munkásokról a Metropol tavaly szeptemberben írt.

A végeredmény: egy évvel tovább tartottak a lezárások és a dugók is. Karácsony Gergely szerint erre részben azért volt szükség, mert „észszerűsíteni akarta” a költségeket. Rejtély, hogyan csinálta, de addig osztott-szorzott, amíg a 2019 májusában jóváhagyott tervekhez képest sikerült 400 millióval többől kihoznia a felújítást, és mindezt úgy, hogy rengeteg műszaki tartalmat egyszerűen lehúztak a listáról, és nem is építettek meg. Ha azt nézzük, hogy a karácsonyi díszkivilágításon 28 milliót tervez megspórolni a főpolgármester, a tér felújításának a többletköltségéből akár 14 évig ünnepi fénybe lehetett volna borítani a karácsonyi Budapestet.

Fontos elemek nem épültek meg

Eredetileg a felújítás kiterjedt volna a Blaha Lujza tér közvetlen környezetére is, a téren új középülettel, a forgalomtechnikai munkák elvégzésével, a gyalogos-aluljáró bővítésével és a Somogyi Béla utca átépítésével. Ezek végül kimaradtak, valamint nem épült meg a buszváró, sem a pavilonépület a kávézóval, nem lett ügyfélközpont az aluljáróban, sem akadálymentesítő lift. Utóbbi miatt a kerekesszékeseknek az Astoria vagy a Keleti felé kell kerülniük, ha metróznának.

A Népszínház utcából sem vezették ki a tér területére a villamosok végállomását, ami az átszállások megkönnyítése miatt lett volna fontos. A Somogyi Béla utca felújítását pedig végül a VIII. kerület vállalta át, ami el is készült – igaz, Pikó András a parkolási díjakkal alaposan visszaterhelte az így keletkezett hiányt a kerületi lakosokra.

A Blaha Lujza tér látványterve a felújítás kezdetekor  Fotó: BKK
A Blaha Lujza tér az átadás után  Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

A kommentelők hiányolják a beígért „szuperzöldet”

A Facebookon is azonnal fellángolt a vita a felújított tér kapcsán. A kommentelők a főpolgármester posztja alatt, de más felületeken is háborogtak. A legtöbben a beígért „szuperzöld” Blaha Lujza teret hiányolták. Sokan a térkő sivatag közepén csak csenevész facsemetéket találtak, amik még hosszú évek múlva sem fogják zölddé tenni a teret. Mások a kezeletlen budapesti hajléktalanhelyzet miatt jósoltak rövid időt a mostani rendnek.

Klári: „Már a képek alapján kétségeim voltak, no de a látvány, ami fogadott! Nagyon más elképzelésünk van a városi zöld felületről.”

János: „Aki tervezte az egészet, forgalomtechnikailag biztos jól átgondolta. A zebrák kinyírták teljesen a közlekedést, a buszok is csak állnak. Jó ez a betonrengeteg, nyáron jól lehet majd szaunázni…”

Béla: „Zöldítés helyett kövesítés! A tér olyan lett, mint a főpolgármester lelki világa…”

László: „Télen ott egybefüggő jégpálya lesz, pl: a buszmegállóban.”

Viktória: „Majd kinő a betonból a méhlegelő, (mint sok helyen) akkor lesz igazán zöld. Szerintem ez az elképzelésük.”

Katalin:Engem nagyon elszomorít, hogy nem úgy csinálták meg, ahogy először láttam a tervekben. Így csak a parkolót szüntették meg, és kiraktak néhány széket a hajléktalanoknak. Néhány bokrot is odaraktak fák helyett (abból soha nem lesz fa). Szégyellje magát a városvezetés! Se mozgólépcső, se lift, semmi.”

Zsuzsa: „Nagyon szép lett! Sajnos az az érzésem, hogy a hajléktalanok fogják birtokba venni, majd odapiszkítanak és szemetelnek!”

Fruzsina: „A látványterven nem volt dugó.”

Kriszti: „Emlékszem, hogy amikor a Magyar Zene Házát átadták, mekkora felzúdulás volt a zöldek részéről és konkrétan Karácsony Gergelytől… és most ez????? Összehasonlíthatatlan a két projekt »zöldsége«.”

András: „Ejnye-bejnye polgártársak, még jönnek a rovarhotelek és a méhlegelővel is számolt a Polgármester úr, az majd a térkövek közt fog előtörni a tavasszal!”

A főpolgármester szombati posztja itt található:


 


 


 





 





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás