Novák Katalin ezt kérte a szlovákoktól - Videó!

Novák Katalin pénteken látogatást tett a pozsonyi elnöki palotában, ahol a szlovák köztársasági elnök fogadta őt. A megbeszélésen szóba került az ukrajnai háború, az Oroszország elleni szankciók, a magyar kisebbség helyzete és a Brüsszel által visszatartott uniós pénzek ügye is.

Megosztás
Szerző: metropol
2022.09.30. 16:00
találkozás

A magyar államfő kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia között jó a kapcsolat, és Magyarország számára Szlovákia a második legerősebb gazdasági partner.

Novák Katalin: A magyar kisebbség jogainak érvényesülése nekünk kiemelten fontos

Novák Katalin megkerülhetetlen kérdésnek nevezte ez a két országban élő kisebbségek helyzetét is, amelyről ugyancsak beszélgettek a szlovák államfővel. A most lezajlott szlovákiai népszámlálás szerint közel félmillió magyar él északi szomszédunknál.

– Közel félmillió olyan magyar ember, akiknek a jogainak az érvényesülése nekünk, magyaroknak kiemelten fontos – húzta alá Novák Katalin. A köztársasági elnök hozzátette: a környező országok közül Szlovákia az, ahol a leginkább asszimilálódott a magyarság, és ezért arra kérte Zuzana Caputovát, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez az asszimiláció ne folyjon tovább, illetve hogy a magyarok megőrizhessék a magyarságukat Szlovákiában. Amiatt pedig örömét fejezte ki, hogy szlovák kollégája létrehozta a nemzetiségi kisebbségi tanácsadó testületet, amelynek két magyar nemzetiségű tagja is van. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy sokat tettünk az elmúlt évtizedben a hazánkban élő 35 ezres szlovák kisebbségért.

Fotó: Ripost/VT

– Annak külön örülök, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvvásárnak most Szlovákia díszvendége – mondta Novák Katalin. – Bár Magyarország és Szlovákia két szomszédos országként ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, és közös a történelmünk is, és ezért elvárható lenne az, hogy sokat tudjunk egymásról. Szerintem még van mit javítanunk ezen a téren – tette hozzá az államfő.

„Aggasztó látni, hogy nem a béke irányába teszünk lépéseket”

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a köztársasági elnök kiemelte, hogy a két ország álláspontja sok mindenben azonos.

– Az álláspontunk az első perctől határozott: elítéljük Oroszország agresszív fellépését, elítéljük Ukrajna megtámadását, és kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – húzta alá Novák Katalin, kitérve arra, hogy egyformán fontos volt mindkét országnak a humanitárius segítségnyújtás. Magyarországon ez a 900 ezres számot is meghaladta már az ukrajnai háború elől menekülők száma.

– Számukra kiemelt célkitűzés lenne a béketárgyalások elindítása, és a béke mielőbbi megteremtése. Ebben a vonatkozásban nem jó most a helyzet... Jelenleg nem úgy tűnik, hogy a béke irányába tennénk lépéseket, és ezt igen aggasztó látni. Nem szeretnénk azt, hogy ez a háború, ez egy kiterjedt háború legyen, semmiképpen nem szeretnénk azt, hogy háborús konfliktusba keveredjenek a mi országaink is – mondta a magyar államfő.

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban Novák Katalin azt javasolta az európai országok számára, hogy olyan döntések mellett álljunk ki a jövőben is, amelyek a lehető legnagyobb fájdalmat okozzák az orosz agresszornak, és egyébként nem lehetetlenítik el a hétköznapjait az európai embereknek.

A visegrádi négyeknek számunkra nincs alternatívája

A visegrádi négyek együttműködésével kapcsolatban Novák Katalin elmondta, hogy Zuzana Caputovával egyetértettek abban, hogy most különösen nagy szükség van a visegrádi együttműködésre.

– Számunkra a visegrádi négyek együttműködésének nincs valódi alternatívája, ez ad nekünk lehetőséget arra, hogy a közép-európai érdekeket a lehető leghatározottabban érvényesíthessük az Európai Unión belül – összegezte.

Az államfő arra kérte Caputovát, hogy támogassa a magyar uniós források kifizetését

Zárógondolatként Novák Katalin arra kérte kollégáját, hogy támogassa Magyarországot, hogy megkapjuk az országnak jogosan járó, ám egyelőre visszatartott uniós pénzeket.

Abban kértem is a megbeszéléseinken is az elnök asszony támogatását, hogy a Magyarország számára jogosan kijáró európai uniós források megítélésekor legyenek támogatóak. Értékeljék azt, hogy Magyarország konstruktív tárgyalásokat folytatott, és Magyarország az Európai Bizottság által megfogalmazott kéréseket teljesítve igyekszik végre nyugvópontra hozni ezt a kérdést, és abban bízunk, hogy végre megkapjuk a Magyarországnak jogosan járó forrásokat – mondta a köztársasági elnök.

Novák Katalin szólt a szlovák-magyar kettős állampolgárság ügyében is

A megbeszélésen szóba került egy kényesnek számító téma, a szlovák-magyar kettős állampolgárság kérdése is. Ennek kapcsán Novák Katalin kifejtette: mindenképp célkitűzés számunkra, hogy a határainkon túl élő magyarok is élvezhessék a kettős állampolgárság lehetőségét, ami egy pozitív dolog.

- Én úgy érzem, hogy senkitől nem vesz ez el, viszont hozzátesz a magyar kisebbségnek a mindennapjaihoz – mondta a magyar államfő. - Az, hogy Magyarország szomszédságában nem mindenhol van ez még így, ez sajnálatos. És Szlovákia is ezek közé az országok közé tartozik, ahol nem élvezhetik a kettős állampolgárság adta előnyöket a magyarok. Én megkértem a beszélgetésünk során elnök asszonyt, hogy lehetőségeihez mérten tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kettős állampolgárság lehetősége megnyíljon a szlovákiai magyarság számára is -számolt be Novák Katalin, hozzátéve, hogy rendkívül fontos üzenet lenne, hogyha a kettejük elnöksége alatt érdemi elmozdulás történne ez ügyben.

Válaszában Zuzana Caputová elmondta: a kettős állampolgárság kérdése nagyon érzékeny kérdés a szlovák közvélemény egy részének, csakúgy, mint a magyar ingatlanvásárlások Szlovákia területén, vagy különböző szlovákiai magyar szervezetek magyarországi anyagi támogatása, azonban az ő nagyon érzékenyen áll hozzá a nemzeti kisebbségekhez, és útjai során ellátogatott pont azokba az országrészekbe, ahol a kisebbségek is élnek, és ahogy elhangzott, vannak magyar tanácsadói is. Hozzátette: a kettős állampolgárság kérdését „nem tartja teljesen megoldottnak”.

Ezeket olvastad már?
Sok váratlan meglepetésre számíthatnak ma az Oroszlánok!

Sok váratlan meglepetésre számíthatnak ma az Oroszlánok!

Hihetetlen! Helypénzt kért a polgármester a miséért Pálosvörösmarton

Hihetetlen! Helypénzt kért a polgármester a miséért Pálosvörösmarton

Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Verekedés a parlamentben, egy képviselő megütött egy képviselőnőt Szenegálban

Verekedés a parlamentben, egy képviselő megütött egy képviselőnőt Szenegálban

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik