
"Bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá!" - Úgy döntött, megvalósítja álmait és 74 évesen lediplomázott
Sikertörténet.
Németh Hajnal Auróra gyermekkora óta foglalkozik tojásfestéssel.
„Csak a minták változtak az alapján, hogy mi érdekelt. Évek óta kutatom a szimbólumok jelentését, a hímzésminták eredetét, ezek kerülnek rá a tojásokra. Az esztétikai értéken túl egy különlegesség, hogy a hátuljára mindegyiknek oda van írva, hogy melyik tájegység inspirált” – részletezte Németh Hajnal Auróra, Hungarikum-díjas iparművész a Ripostnak.
„Először a családomnak készítettem a tojásokat, idén pedig úgy döntöttem, hogy a széles közönségnek is kinyitom az ajtót és lehet rendelni kisebb-nagyobb méretben, többféle színben. Bízom benne, hogy mindenki megtalálja közte, ami neki tetszik” – magyarázta Auróra, aki elárulta azt is, hogy a népi motívumok mellett összetett, rejtett szimbólumrendszerek bújnak meg a tojásokon, amelyekről szívesen mesél az érdeklődőknek.

Sikertörténet.

Beteghez sietett a mentő, amikor ütközött.

A lány csak utas volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.