Megszabadulhat az I. kerület a turistabuszoktól





Fellélegezhetnek Budavár lakói, a közeljövőben csak külön engedéllyel hajthatnak be a turistabuszok a kerületbe.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.01.
I. kerület eredmény

A helyi képviselőtestület hosszas vita után elfogadta Varga Dániel javaslatát, amely szerint a jövőben jelentősen csökkenthetik a turistabuszok számát a kerületben. Mint, ahogyan a képviselő a Facebook-oldalán ezt írta: „Újabb sikeres lépést tettünk a Hunyadi úti buszterror felszámolása érdekében”. A mostani döntés értelmében december 1-jétől az autóbuszok csak a bizottság előzetes engedélyével hajthatnak be a kerületbe.

A képviselőtestületi ülésen arról is döntöttek, hogy a várakozási engedélykéréseket mérlegelni fogják, és a nagy, környezetszennyező buszoknak nem fogják kiadni azokat. A cél, hogy érdemben javuljon a Hunyadi János út környezetterhelése és az ott lakók életminősége. Varga Dániel szerint a módosítással garantálni tudják, hogy az autóbuszok ne lehetetleníthessék el a kerületben élők mindennapjait.

Régóta megkeserítik a helyiek életét a nagyméretű buszok Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Évek óta húzódott a buszprobléma

Hosszú évek óta komoly problémát okozott a turistabuszok parkolása és behajtása az I. kerületbe. Az V. kerületben már sikerült elérni a turistabuszok teljes kitiltását, ám Budavárban csak most sikerült tisztázni a helyzetet. A Budai Várba évente nagyjából 8 millió turista látogat el, akiknek a nagy részét nagyméretű, 50 fős turistabuszokkal szállítják. Ezek a buszok a Hunyadi János úton haladnak át, és nap mint nap megkeserítik az ott élők életét. Ráadásul a nagy súlyú járművek az utat is károsítják.

A nyáron történtek ideiglenes próbálkozások, hogy meggátolják a nagy méretű buszok behajtását, többek között kihelyeztek egy 3,5 méter magassági korlátozást jelző KRESZ-táblát, amelynek köszönhetően a nagy turistabuszok nem tudtak ott közlekedni, így csökkent a forgalom.

Varga Dániel szerint V. Naszályi Márta kiegyezett a buszlobbival MTI/Bruzák Noémi

Júniusban a korlátozó tábla tartós kihelyezéséről döntöttek a kerületben, de V. Naszályi Márta ennek ellenére nem vitte a Fővárosi Közgyűlés elé a javaslatot.

A tervek szerint naponta csak 200 buszt engedtek volna be a Hunyadi János útra, azonban V. Naszályi Márta egyáltalán nem rendezte a buszkáoszt. Varga Dániel szerint a polgármester alkut kötött a buszlobbi képviselőivel, és egy olyan megállapodást kötött, ami szerint a korlátozó tábla kihelyezését egy évre, a környezetvédelmi korlátozásokat pedig két évre felfüggesztették.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás