RETRO RÁDIÓ

Félelmetes tünet! A szakember elárulta, mi léphet fel a Covid után a gyerekeknél





A gyerekeknél is létező dolog a koronavírus utáni depresszió dr. Bense Tamás szerint.



Megosztás
Szerző:
2022.01.05. 17:00
figyelmesen

A gyermekorvos több ilyen panasszal találkozott már a praxisában, amely „főleg a kisiskolásoknál és az óvodából tartósan kimaradó gyerekeknél észlelhető”. A szakember a Ripostnak elmondta, ennek oka, hogy „ebben az életkorban a normális személyiségfejlődéshez feltétlenül hozzátartozik a közösségi élet. Aki ebből kimarad, bármennyire is ideálisak az otthoni körülményei, úgy érezheti, mintha kiesett volna a fészekből”.

Figyelni kell a gyerekekre (Fotó: Shutterstock)

Hozzátette: „Jó példa erre a nyári szünet. Akármilyen jól is telt, a végén alig várják a gyerekek, hogy találkozhassanak azokkal a társaikkal, akikkel az év 9 hónapjában együtt vannak.”

Bense doktor szerint a betegségtől való félelem ráadásul felerősíti a tüneteket. „Látják a családban, hogy van egy kis félelem, izgalom, egy kis pánik a Covid miatt, és ez rájuk is átragad. Ennek különböző megnyilvánulásai lehetnek az alvászavartól kezdve az étvágytalanságon keresztül a rossz hangulatig. Megjelennek a pszichoszomatikus betegségek is, tehát gyakrabban panaszkodnak fejfájásra, hasfájásra a kicsik. És az alapból meglévő apróbb kis tünetek is meglehetősen felerősödhetnek náluk. A tartósan jelenlévő poszt-covidos tünetek és rosszullétek szintén okozhatnak rossz kedvet, depressziós hangulatot a gyereknél.”

Komolyan kell venni

Bense doktor tapasztalata szerint a poszt-covidos tünetek gyakran hetekig, hónapokig is elhúzódhatnak, ezért fokozott figyelmet kell szentelni a gyerekekre ebben az időszakban is. A gyerekorvos azt tanácsolja, hogy akik észlelik gyermekeiken a tüneteket, „feltétlenül keressék fel családorvosukat, aki majd eldönti, hogy van-e szükség pszichológus, pszichiáter segítségére, vagy csak életmódbeli változtatásokat javasol”.

 





Ezeket olvastad már?
"Sajnos ő már nincs közöttünk" - összeomlott a megkéselt Laci családja, akit egy csepeli gyártelepen találtak meg

"Sajnos ő már nincs közöttünk" - összeomlott a megkéselt Laci családja, akit egy csepeli gyártelepen találtak meg

Élvezd ki, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó nyárias hétvégi nap idén

Élvezd ki, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó nyárias hétvégi nap idén

Agydaganattal küzd a 7 éves Milán, 30 sugárkezelésen és 3 kemoterápián van túl

Agydaganattal küzd a 7 éves Milán, 30 sugárkezelésen és 3 kemoterápián van túl

„Nagyon odavagyok az egészért!” – Milliók élvezik a megújult Városligetet

„Nagyon odavagyok az egészért!” – Milliók élvezik a megújult Városligetet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás