Susan Leger és kisunokája az első napjukat töltötték a hotelben, amikor az ott dolgozók utasították őket, hogy távozzanak, majd rendőrt hívtak rájuk.
A 63 éves Susan Legert és 6 éves unokáját kirúgták az amerikai Baymont Inn & Suitesből, mert a hölgy rossz értékelést adott az interneten a hotelről - derül ki a Mirror cikkéből.
A nagymama és a kislány kénytelenek voltak pizsamában távozni és elsétálni a legközelebbi szállóhoz, mert az ott dolgozók még arra sem hagytak nekik időt, hogy felöltözhessenek. A hölgy az értékelésben kifejtette, hogy nem lehetett lehúzni vécét a szobájukban és még a medencét sem tudták használni, mert az le volt zárva. A nő ezekért a hibákért az ötből csak három csillagra értékelte a hotelt.
„Tűnjenek el innen! Rossz értékelést adott nekünk, ezért nem maradhat itt” - idézte a nő a hotelmenedzser szavait, majd hozzátette, hogy először azt hitte, hogy csak átverés, ami velük történik.
A hotelvezető, Danny Vyas állítása szerint a nő a nap folyamán rengeteget panaszkodott. „Legalább tízszer telefonált a portára egy órán belül, azzal, hogy semmi sem működik a szobájukban. Ha azt akarod, hogy ne rúgjanak ki egy szállodából, akkor ne adj rossz értékelést” -nyilatkozta a férfi.
Leger jelentette az ügyet a rendőrségen, akik segítettek nekik áthurcolkodni egy közeli hotelbe. A nő végül nem emelt vádat a Baymont Inn & Suites ellen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre