
Szívtelen szülők: reptéren hagyták a saját 10 éves gyermeküket, majd vígan elindultak haza
A szülők szándékosan hagyták a reptéren a gyermeküket.
A virológus a Facebookon, és a YouTube felületén is próbált minél több ember számára hiteles forrásból tájékoztatást adni a járványhelyzetről és annak megoldásáról.
„A fél világ megkapta az oltás” – írta a hétvége kezdetén dr. Kemenesi Gábor Facbeook-oldalán. Ezt követően értékelte is a jelenlegi járványhelyzetet. Elárulta, a vírust továbbra is csak az oltásokkal lehet megfékezni, és ehhez magyarázatot is fűzött, hogy miért van így.
„Az oltások vitathatatlanul működnek a vírus legszörnyűbb hatásai ellen, amennyiben megfelelő mértékben és megfelelő felelősség mellett, egyéb megoldásokkal együtt (maszk stb.), jól időzítve vetjük be a delta-hullámban” – magyarázta el a szakember.
Az orvos szerint a magas jövedelmű országokban és közepes-alacsony jövedelmű régiókban sokkal több vakcinát vásárolnak és adatnak be, mint a szegény nemzeteknél. Erről érdekes tényt árult el dr. Kemenesi Gábor.
„Több ismétlő dózist adtak be a fejlett országok az elmúlt néhány hétben, mióta ezt elkezdték, mint Afrika teljes lakossága egy év alatt. Ez virológiai szempontból a járványnak olyan lehetséges mozgásteret biztosít továbbra is a kevésbé átoltott területeken, ahol a mutációk megjelenésének kockázata is nagyobb” – fejtette ki véleményét a pécsi virológus, akinek még egy tévhitet is eloszlatott ezzel kapcsolatban.
„Gyakorit tévhit a járvány kezdete óta, hogy az oltások növelik a vírus mutálódási esélyét, holott ez éppen fordítva van” – szögezte le a szakember. A teljes bejegyzést és magyarázatát a doktor úrnak itt tudjátok megtekinteni:
A szülők szándékosan hagyták a reptéren a gyermeküket.
Egy aggódó édesanya nem tudja, mit csináljon.
Friss videóval jelentkezett a miniszterelnök főtanácsadója.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.