
Hihetetlen változások Budapesten: rozsdaövezetek és elhanyagolt helyek, amikre ma már rá sem ismerni – galéria
Sok budapesti területre már rá sem lehet ismerni. Korábbi rozsdaövezetek és más lepusztult területek úgy megváltoztak, hogy az ember csak bámul! Csokorba gyűjtöttünk néhány ilyen változást képeken.
Budapesten az utóbbi években, évtizedekben számos olyan változás történt, ami még szebbé, élhetőbbé tette fővárosunkat. Több rozsdaövezet helyén ma már gyönyörű épületek, zöld parkok állnak és több olyan épület is eltűnt, amely már nem volt korszerű. Különösen az elmúlt 15 év kormányzati intézkedései látványos nyomot hagytak Budapesten.

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy valaki 20-30 év után tér vissza Budapestre! Biztos, hogy lesznek olyan pontok a fővárosban, amikre már rá sem ismer. A rengeteg változás nem csak rozsdaövezeteket érintett, hanem több olyan területet is, amely már nem felelt meg a mai kor igényeinek.
A teljesség igénye nélkül ilyen változás például a XI. kerületben az Etele Plaza felépítése, amely egycsapásra sokkal vonzóbbá tette ezt a városrészt a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában. De ilyen volt például a 2007-ben lebontott Skála Budapest Nagyáruház, melynek a helyén épült fel az Allee Bevásárlóközpont.
Több korábbi rozsdaövezet vagy elhanyagolt terület helyén hatalmas a változás
A Liget Budapest Projekt is óriási változást hozott a Városliget életében, és hogy csak egyet emeljünk ki: a korábbi parkoló helyén épült meg a gyönyörű, íves kialakítású új Néprajzi Múzeum. A Kopaszi-gát fejlesztése is hatalmas projekt volt, a területre szinte rá sem lehet ismerni a korábbi kinézet alapján. A sort sokáig lehetne folytatni, ráadásul a fejlesztések nem álltak le. A XI. kerületi Budafoki úton egymás után nőnek ki a földből a magas társasházak, és emellett több más nagyobb ingatlanfejlesztés is zajlik Budapesten. Képgalériánkban most olyan ismert helyszíneket választottunk ki, melyek sokaknak ismerősek lesznek, de a meglepő az, hogy ezek a helyszínek hogyan is néztek ki korábban.
Az alábbi fotóra kattintva nyílik meg „ilyen volt – ilyen lett” képgalériánk!
Így változott meg Budapest: rá sem ismersz, hogy nézett ki régen a ...
Top hírek


Tűzriadót okozott: nagy erőkkel keresi ezt a nőt a rendőrség
Egyetemen okozott szándékosan bajt.

„Élő bizonyíték vagyok rá, hogy ha akarsz valamit, meg tudod csinálni” – Vakon, hallássérültként futja le a maratont
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
