
Fogfájás miatt ment el a fogorvoshoz, majd jött a lesújtó diagnózis
Egy duzzanat jelent meg az állán egy fogfertőzést követően.
A fővárosi rendőrség egy nem mindennapi flashmobbal kezdte meg a fennállásának 140. évfordulója kapcsán szervezett rendezvénysorozatát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság múltja és jelene találkozott 2021. szeptember 20-án a Széll Kálmán téren. A budapesti rendőrség közel másfél évszázados működésének éveit hajdani rendőrök korhű ruháiba öltözve elevenítették fel, akik egy nosztalgiavillamossal érkeztek az esemény helyszínére. A rendezvényen megjelentek a napjainkban rendszeresített felszerelést és egyenruhát viselő rendőrök is, akik már egy új villamossal utaztak a térre – írta közleményében a rendőrség.
A villámcsődületen szórólapokat is kiosztottak, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy 2021. szeptember 26-án 11 és 13 óra között régi rendőrautók kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Sándor-palotánál, a Szent György téren, valamint 13 órától nagyszabású autós felvonulás indul a Szent György utca–Palota út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Kossuth Lajos utca–Astoria–Károly körút–Andrássy út és Hősök tere útvonalon.
Egy duzzanat jelent meg az állán egy fogfertőzést követően.
Az érintett szakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
A sztrókból felgyógyuló sportember maratonra készül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.