Újraélesztették a kisfiút! Lecsúszott az egyik csúszdán, de nem azon, amelyik végén az apja várt rá





Kiderült, valójában mi okozta a balesetet: banánt evett a csúszdán, ezért kellett újraéleszteni a négyéves srácot a strandon.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.01.
hihetetlen baleset

Hiába várta az apuka kisfiát a csúszda végénél, a gyerek nem érkezett. A szülő végül fia keresésére indult, és az úszómester segítségével bukkantak a gyermekre, aki már nem lélegzett. A vendégek emelték ki a négyévest a vízből, és az édesanyja kezdte meg az újraélesztését, majd egy szabadnapos ápolónő folytatta emelt szinten az életmentést.

Fürdőzők csúsznak le a Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő élménymedencéjének csúszdáján – Fotó: Komka Péter/MTI

Akkor még azt lehetett feltételezni, hogy a csúszás végén a kisfiú elvesztette az egyensúlyát, és emiatt merült el a vízben.

Most azonban kiderült, a négyéves banánt majszolt a csúszdán, ez okozta a balesetet – tudta meg a Tények. A gyermeket szerencsére sikerült újraéleszteni, és a kórházba már stabil állapotban szállították.

 





Ezeket olvastad már?
Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás