
Megölte a barátnőjét, de egy 200 éves törvény miatt nem kapott büntetést
Harcba száll a törvény ellen a gyászoló család.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA német CureVac biotechnológiai cég csütörtökön bejelentette, hogy 48 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen minden korosztályra vonatkozóan, ami mindössze egy százalékponttal jobb, mint a két héttel ezelőtt bejelentett előzetes eredmény.
A 18 és 60 év közötti korosztály esetében a vakcina hatékonysága 53 százalékos a betegség súlyosságától függetlenül, és 77 százalékos közepes és súlyos betegség esetén. A vakcina beadása viszont ebben a korosztályban garantálja, hogy megbetegedés esetén a páciens nem hal meg, sőt, nem kell kórházba sem szállítani. A cég szóvivője hozzátette, hogy a 60 év feletti korosztály esetében a kevés adat miatt nem tudtak megállapítani százalékos védettséget.
A kiábrándító eredményesség 40 ezer önkéntes tesztelésével derült ki. Az alanyok európaiak és latin-amerikaiak voltak. A cég közlése szerint legalább 13 vírusvariánssal találkoztak a tesztelés során a fertőzött egyének szervezetében, de az eredeti, Vuhanból elterjedt koronavírus „szinte teljesen hiányzott”.

Harcba száll a törvény ellen a gyászoló család.

Kisebb tűz keletkezett egy irodában Budapest VI. kerületében.

Idén is elképesztő látványt nyújt a tiszavirágzás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.