RETRO RÁDIÓ

Bejelentés: megállapodás született az uniós oltási igazolványokról





Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről - közölte az uniós parlament csütörtökön.



Megosztás
Szerző: Metropol
2021.05.20. 21:38
koronavírus

A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.

Három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát

  • beoltották a koronavírus ellen,
  • vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik,
  • esetleg már felgyógyult egy fertőzésből.
  • Milyen vakcinákra lesz érvényes?

    A keleti vakcinákkal beoltottaknak jó hír, hogy az intézményközi tárgyalásokon a tagállamok és az Európai Bizottság akarata érvényesült, miszerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal elvégzett védőoltásokat automatikusan el kell fogadni, a többi vakcina esetében pedig a tagállamok saját hatáskörébe utalták az erről szóló döntést - számolt be a Magyar Nemzet.

    Utóbbi lehet egy másik tagállam által saját eljárásban engedélyezett oltóanyag vagy egy olyan vakcina, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel.

    A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

    Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

    Meddig lesz érvényes?

    Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

    A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió - közölték.

    Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést.





    Ezeket olvastad már?
    Ez a dögös magyar lány jutott be egyedül a rendőrakadémiára

    Ez a dögös magyar lány jutott be egyedül a rendőrakadémiára

    Novák Katalin: a gyermekvállalás menti meg a világot

    Novák Katalin: a gyermekvállalás menti meg a világot

    Apjától örökölte? Gáspár Virág megmutatta, hogyan énekel

    Apjától örökölte? Gáspár Virág megmutatta, hogyan énekel

    Figyelmeztetést adtak ki az orvosok: ezek az ételek terjesztik az agyat fertőző betegséget

    Figyelmeztetést adtak ki az orvosok: ezek az ételek terjesztik az agyat fertőző betegséget

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás