
130 éve született az ország kedvenc professzora - még ma is sokan ismerik a nevét
Ennek köszönhette a népszerűségét a fizikusprofesszor!
A tanulmány 11 fogságban élő, de nem megszelídített kenguru bevonásával készült.
Az erszényesek közül tíz, amikor nem tudott kinyitni egy élelemmel teli dobozt, mereven bámult a kutatókra. Kilenc közülük pedig felváltva nézett hol az emberre, hol a tárolóra, mintha a tárgy felé akarna mutatni - derült ki az ausztrál és brit kutatók munkájából.
„Mi ezt a kommunikáció egy szándékos formájának tekintettük, segítségkérésnek” - mondta a tanulmányt vezető Alan McElligott, az angliai Roehampton Egyetem kutatója, aki jelenleg Hongkongban dolgozik. „A vadon élő fajok esetében nem igazán jellemző az a fajta viselkedés, amelyet az alanyoknál tapasztaltunk, ezért ilyen meglepő az eredmény” - tette hozzá a szakember.
A kutatók szerint az eredményeik ellentmondanak annak a nézetnek, hogy csupán a háziasított állatok, úgymint a kutyák, lovak és kecskék kommunikálnak az emberrel, és azt sugallják, hogy sok más állat is képes rájönni, miként „juttassa el az üzenetét” az emberekhez.
„Korábban úgy véltük, hogy csak a háziasított állatok próbálnak segítséget kérni probléma esetén. De a kenguruk is ezt teszik” - mondta Alexandra Green, a Sydney-i Egyetem munkatársa.
A kutatók a Biology Letters című folyóiratban publikálták az eredményeiket.

Ennek köszönhette a népszerűségét a fizikusprofesszor!

Rivális bandák véres tűzpárbajba keveredtek.

Embereket ölt meg az adminisztráció elkerülése érdekében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.