
„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Lázár János Facebook oldalán jelentette be, hogy elkészült Hódmezővásárhely első villamoshálózata.
Elkészült a hódmezővásárhelyi villamos – jelentette be Lázár János, a város volt polgármestere közösségi oldalán. A videóval jelentkező politikus arról beszélt, hogy a Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekötő vonalon annak átadása után 30 perc lesz a menetidő.
A teljes beruházás 80 milliárd forintba került, amelyet az Európai Unió és a magyar kormány közösen finanszírozott.
Ez az első ilyen vállalkozás Magyarországon. Az a célunk, hogy bebizonyítsuk a 21. század modern közlekedése a kötöttpálya lesz - mondta A Fidesz parlamenti képviselője.
Lázár János a Szegedi Közlekedési Vállalat egyik próbavillamosával járta körbe a vonalat, közben a közösségi oldalán számolt be a tapasztalatairól.
A város volt polgármestere szerint történelmi dolog történt, mert 100 éve nem adtak át az országban villamosvonalat olyan városban, ahol eddig még egyáltalán nem volt.

Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.


Vasárnap hidegfront tör be az országba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.